Ilyen lehet az újonc versenyzőknek kiírt F1-es sprintfutam - F1VILÁG.HU

Ilyen lehet az újonc versenyzőknek kiírt F1-es sprintfutam

HIRDETÉS
Egyre több részlet lát napvilágot azzal kapcsolatban, hogyan nézhet majd ki az a Forma-1-es sprintfutam, amit kezdő versenyzők számára tarthatnak meg az idei világbajnoki évadot követően.

Lapunk is beszámolt nemrégiben arról, hogy a Formula One Management (FOM] és a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) egyeztetéseket folytat a Forma-1 csapataival arról, hogy az idei szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjat követően egy külön sprintfutamot rendezzenek ifjú versenyzők számára.

A legfrissebb sajtóhírek szerint az érintettek a múlt hétvégi Azeri Nagydíjon közel kerültek a megállapodáshoz, így lassan körvonalazódik, hogyan is néz majd ki az évad végére tervezett verseny, melyen olyan ifjú pilóták is rajthoz állhatnak majd, mint a Mercedes jövő évi újonca, Andrea Kimi Antonelli, valamint az Alpine színeiben debütáló Jack Doohan.

Úgy tudni, az újoncok sprintfutamát az Abu Dhabi Nagydíjat követő kedden, december 10-én tartanák meg, helyi idő szerint 17 óra körül — ugyanabban az időpontban, mint amelyben az évadzárót is rendezik Abu Dhabiban. A nap első felét a most már tradicionálisnak számító szezonzáró teszttel töltenék a csapatok, ezt követően tartanának egy időmérőt, majd a kezdő pilóták sprintfutamát. Ezeken minden csapat egy ifjú versenyzővel, tehát egy autóval állna rajthoz — mindez azt jelenti, hogy 10 pilóta állhatna fel a rajtrácsra.

Természetesen jó néhány megválaszolatlan kérdés van még, például az, hogy a csapatok extra költségeit hogyan fedeznék, és hogyan bonyolítanák le a verseny televíziós közvetítését.

Az egyelőre nem világos, pontosan mely versenyzők állhatnának rajthoz az idény végi sprintversenyen. Mint ismert, az idei szezonban is minden csapatnak legalább két F1-es nyitóedzésen olyan versenyzőt kell autójukba ültetnie, aki korábban legfeljebb két nagydíjon állt rajthoz a királykategóriában. Mindez azt jelenti, hogy a jövőre a Haas színeiben bemutatkozó Oliver Bearman jelen állás szerint versenyezhetne, Liam Lawson viszont már nem ülhetne autóba, mint ahogy a Williams színeiben jelenleg versenyző Franco Colapinto sem.

A múlt hétvégi Azeri Nagydíj alkalmával több F1-es csapatfőnök is elmondta véleményét a tervezett különversennyel kapcsolatban.

„Igen, ez egy olyan téma, amit az utóbbi néhány Forma-1-es bizottsági ülésen felvetettem, mert úgy gondolom, hogy ez nagyszerű a fiatal pilóták számára” — mondta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke. „Az a probléma néhány újonc teszttel, hogy mind tesztelésre használják őket.”

„Sosem tudjuk, hogy 50, 70 vagy 30 kiló üzemanyaggal mennek-e. Milyen motorüzemmódban futnak? Valójában nem tudod. Nem tudod, hogy az ellenfelek mit csinálnak. Szóval szerintem ez egy nem világbajnoki futam a juniorversenyzők számára egy fantasztikus lehetőség, és bár egy mozgalmas szezon végén jön, de ahelyett, hogy csak körbe-körbe mennének, égetve az üzemanyagot és a gumikat, és csak az adott csapatok tudnák, hogy ezek a pilóták jó munkát végeznek-e, most 10 versenyző, vagyis 10 újonc kap lehetőséget, hogy beüljenek a jelenlegi autókba, és egy sprintversenyhez hasonló eseményen vegyenek részt. Szerintem ez fantasztikus, és egy nagyon népszerű esemény lesz.”

A Haas Forma-1-es csapatát irányító Ayao Komatsu osztja ezt a véleményt.

Hirdetés

„Igen, szerintem ez nagyszerű. Ha nem csinálunk ilyen dolgokat az utószezoni teszteken, akkor csak a gumiabroncs tesztelését végezzük. Szóval úgy gondolom, hogy ez értéket ad a napnak, izgalmasabbá teszi, és egy újabb lehetőséget biztosít arra, hogy fiatal versenyzők üljenek az autóba. Manapság nagyon ritka alkalom adódik arra, hogy fiatal pilóták beüljenek egy jelenlegi Forma-1-es autóba. Szóval szerintem ez egy igazán érdekes lépés” — fogalmazott a japán szakember.

A téma kapcsán Alessando Alunni Bravi, a Sauber csapavezetője is megszólalt, és ő is pozitívan áll hozzá az újoncok versenyéhez.

„Teljesen egyetértek Ayaóval. Fontos több lehetőséget adni az újoncoknak, hogy megmutathassák magukat. Tudjuk, milyen nehéz bekerülni a Forma-1-be, így úgy gondolom, hogy az első szabadedzés nem elegendő ahhoz, hogy teljes mértékben bemutathassák, mire képesek” — mondta a szakember.

„Az első szabadedzésen a csapat számára is sok kockázat van a megfelelő teljesítmény szempontjából. Ez egy igazán jó lehetőség. Számunkra, akiknek nincs külön tesztprogramunk, ez további lehetőséget biztosít több adat gyűjtésére és arra, hogy ne csak a teljesítményt, hanem az újonc pilóta gondolkodásmódját és hozzáállását is értékeljük.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!