Ilyen lesz az új Ferrari? - F1VILÁG.HU

Ilyen lesz az új Ferrari?

HIRDETÉS

Ugyan a Ferrari 2012-es versenyautójáról csupán február 3-án hull le a lepel, és akkor sem minden elemére derül fény, az olasz szaksajtó máris kiemelt figyelemmel kíséri a maranellói gárda vadonatúj betontorpedóját.


Ugyan a Ferrari 2012-es versenyautójáról csupán február 3-án hull le a lepel, és akkor sem minden elemére derül fény, az olasz szaksajtó máris kiemelt figyelemmel kíséri a maranellói gárda vadonatúj betontorpedóját.

Olyannyira, hogy az olasz Autosprint című lap számos részletet is közölt az új konstrukcióról, főként a száguldó cirkusz legnevesebb technikai illusztrátorára, Giorgio Piolára támaszkodva. A médium által közölt cikkben a szakember rajza „rántja le a leplet” a maranellói gárda versenyautójának vadonatúj oldaldobozáról, melyet állítólag a McLaren Mercedes tavalyi versenygépe ihletett.

Az Autosprint szerint az új modell vagy az F12, vagy az F2012 nevet viseli majd az előttünk álló idényben, és számos olyan elemmel rendelkezik majd, mely igazán extrémmé teszi megjelenését – mint ahogyan arra egyébként a Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali is utalt nemrégiben.

A lap úgy tudja, a Ferrari idén végre áttér a vonórudas felfüggesztésre, melyet a világbajnok Red Bull csapat már évek óta alkalmaz. Ha hinni lehet az olasz sajtónak, nem csak ezt, de az energiaital-gyárosok motorborító elemét is „átveszi” a Ferrari az idei esztendőre.

Az autó kipufogórendszerének kivezetései állítólag jóval magasabban lesznek annál, mint amit egyébként az új szabályok előírnak: ennek legfőbb oka, hogy a szakemberek szeretnék, ha a kipufogógázok közvetlenül a hátsó szárny fő elemére irányulnának.

A február 3-i, maranellói bemutatón azonban ez a megoldás – illetve több más elem – nem kap helyet a versenyautón.

Nem csak az Autosprint, de a Gazzetta dello Sport is említést tett az olaszok versenygépéről: a lap szerint az új modellnek hosszabb, alacsonyabb és keskenyebb oldalszekrényei lesznek, ráadásul a versenyzők is alacsonyabb pozícióban helyezkednek majd el az autóban.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!