Íme a GPS-adatok: Nehéz dolga lesz a Ferrarinak Silverstone-ban! - F1VILÁG.HU

Íme a GPS-adatok: Nehéz dolga lesz a Ferrarinak Silverstone-ban!

HIRDETÉS
Az időmérő edzésen nem volt nagy különbség a Mercedes és a Ferrari között, a versenyen azonban az ezüstnyilak előnybe kerülhetnek majd Silverstone-ban.

A maranellóiak már a versenyhétvégét megelőzően meglehetősen pesszimistán nyilatkoztak, Mattia Binotto csapatfőnök elmondása szerint a Brit Nagydíjnak otthont adó versenypálya egyáltalán nem fekszik a Ferrari autóinak, így a Mercedes lesz a hétvége abszolút favoritja.

Charles Leclerc ehhez képest mindössze 79 ezreddel volt lassabb a pole-t megszerző Valtteri Bottasnál, aki mellől csapattársa, Lewis Hamilton startolhat.

De vajon a Ferrari a mai versenyen is tartani tudja a lépést a Mercedesszel? Nos, a pénteki szabadedzésen látottak alapján nehezen!

Az adatok azt mutatják, a Mercedes előnye nagy üzemanyag-terhelés mellett körönként akár 7 tizedmásodperc is lehet a Ferrarival szemben, így az olaszok leginkább a Red Bull-lal csatázhatnak majd.

Persze a körülmények könnyen felülírhatják a papírformát: ahogy azt idén már oly sokszor láttuk, a gumik megfelelő működtetése egyáltalán nem egyszerű feladat, bár ebben a tekintetben inkább a Mercedes lehet előnyben.

A silverstone-i pálya ugyanis a gumigyilkos helyszínek közé tartozik, hiába a meglehetősen hűvös időjárás. Az új aszfalt miatt ráadásul az autók még jobban csúszkálnak majd, ami nagyon megterhelő lesz az abroncsok számára.

„A Copse kanyar olyan, mint egy egyenes. A Maggotsban és a Beckettsben viszont nagyon csúszkálnak az autók. Ez egy körön nem okoz problémát, egy versenytáv során viszont igen. Így lehet igazán kinyírni a gumikat” – nyilatkozta a Mercedes egyik mérnöke.

A Mercedes továbbra is előnyben van a kanyarokban, ráadásul a hűvös időjárás is nekik kedvez | Fotó: Mercedes

És hogy a silverstone-i pálya mennyire is fekszik a Mercedes autóinak, az az alábbi GPS-adatokból is jól látszik. A Ferrari az egyenesekben kétségkívül a leggyorsabb, a kanyarokban viszont rengeteget veszítenek a Mercedeshez – de még a Red Bullhoz képest is.

KanyarMercedesFerrariRed Bull
Hangar-egyenes329 km/h332 km/h328 km/h
Luffield125 km/h115 km/h120 km/h
Copse291 km/h290 km/h292 km/h
Stove250 km/h233 km/h240 km/h

Ennek ellenére a Mercedes motorsport-főnöke, Toto Wolff meglehetősen óvatosan nyilatkozott.

Hirdetés

„A Ferrari és a Red Bull egyértelműen felzárkózott” – mondta.

„Nem volt könnyű megszereznünk az első rajtsort. A Ferrari a Q2-ig hihetetlenül erős volt, a Q3 elején viszont mi előreléptünk, ők pedig vissza. A pálya tapadása nőt, versenyzőink megtalálták a ritmust, és minden összejött számunkra.”

A Mercedes számára a kulcs az lehet a délutáni versenyen, hogy a start után megőrizzék a vezetést, a 3. helyről rajtoló Charles Leclerc ugyanis velük ellentétben nem a közepes, hanem a lágy gumikkal rajtol, melyek könnyebben elérik majd az üzemi hőmérsékletet, és gyorsabbak is lesznek az első körökben.

„Nem volt könnyű a legtöbbet kihozni a gumikból ezen a pályán” – mondta James Allison technikai igazgató.

„Bár a kanyarokban nagy terhelésnek vannak kitéve, meglehetősen hűvös van, ezért hamar visszahűlnek.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!