Íme a Mercedes módosított oldalszekrényei! - F1VILÁG.HU

Íme a Mercedes módosított oldalszekrényei!

Jelentős újításokat vonultat fel a 2023-as Forma-1-es idény hatodik versenyhétvégéjén, Monte-Carlóban a Mercedes csapata. Csütörtökön pedig az újítások egy részét már szemügyre is lehetett venni a bokszutcában!

A német istálló kiábrándító formában vágott neki a szezonnak, és már az év első versenyhétvégéjén, Bahreinben beharangozta, hogy jelentősen átalakítja W14-es kódjelű versenyautóját annak érdekében, hogy mihamarabb visszataláljon a győztesek útjára.

Az első jelentősebb csomagot Imolában vitte volna pályára a csapat, a múlt hétvégi Emilia-Romagna Nagydíj törlése okán azonban a fejlesztések csak az előttünk álló napokban, Monacóban debütálnak. A fejlesztések között vadonatúj oldalszekrények, padlólemez és első felfüggesztés is található.

 

Bár a módosított versenyautót teljes egészében valószínűleg csak pénteken láthatjuk először, bizonyos elemeit már ma szemügyre lehetett venni a monte-carlói bokszutcában. A csapat garázsa előtt például ki van már pakolva a módosított oldalszekrény-konfiguráció, mely egyúttal megerősíti azt, hogy a Mercedes búcsút int az oldalszekrények nélküli megoldásnak, hogy első blikkre az Aston Martin és az Alpine útját járja.

Fotó: Tóth Zsombor

A csapat természetesen javuló teljesítményt vár hosszú távon, jelenleg viszont elsősorban arra törekszik, hogy egy jóval kiszámíthatóbb versenyautót adjon pilótái, Lewis Hamilton és George Russell alá.

„Az új fejlesztési irány első lépését vezetjük be. Nem lesz csodaszer, tapasztalatom szerint ilyesmi nem létezik ebben a sportban” – fogalmazott nemrég Toto Wolff csapatfőnök. „Reméljük, hogy egy stabilabb és kiszámíthatóbb platformot jelent majd a versenyzőknek. És aztán a következő hetekben és hónapokban elkezdhetünk építeni rá.”

„Az F1 egy kemény versenysport és meritokrácia. Nem vagyunk ott, ahol lenni szeretnénk, de nem is érezzük azt, hogy jogosultak lennénk erre. Csupán kemény munkával tudunk az élre kerülni.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Íme a Mercedes módosított oldalszekrényei!
Ferrari: Megvolt a tempónk a pole-hoz, így akár nyerhettünk is volna Monacóban
Problémás még a Mercedes autójának hátulja, ezt akarja megoldani a csapat
Verstappent leste az esős Monacóban Piastri
Átcsábította a McLaren a Red Bull mérnökigazgatóját

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!