Toszkán Nagydíj

Imola készen áll az F1-es versenyrendezésre

Az Autosport című brit szaklap értesülései szerint Imola készen áll arra, hogy ismét vendégül lássa a Forma-1 mezőnyét.


Az Autosport című brit szaklap értesülései szerint Imola készen áll arra, hogy ismét vendégül lássa a Forma-1 mezőnyét.

A legendás versenypályára utoljára 2006-ban látogatott a királykategória, azóta azonban felújították, és jelenleg is rendelkezik az F1-es versenyrendezéshez szükséges úgynevezett Grade 1 licenccel.

A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone továbbra is egyeztetéseket folytat a monzai versenypálya illetékeseivel az Olasz Nagydíj kapcsán, ám úgy tűnik, a verseny jövője továbbra is komoly veszélyben van.

Imola pedig készen áll arra, hogy átvegye Monza helyét a naptárban. Az Autosport szerint Salvatico Estense, a versenypálya vezetője hamarosan össze is ül Ecclestone-nal, hogy egyeztetéseket folytasson vele.

Imolában egyébként 1980-ban egyszer már rendeztek Olasz Nagydíjat – ám a Forma-1 1950-től íródó történetében ez volt az egyetlen, hogy azt nem Monzában tartották meg.

Imola 1981-től a San Marinói Nagyíj otthonául szolgált, így 2006-ban két futam volt Olaszországban.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS