Ismét gyanúba keveredtek a Red Bull autói - F1VILÁG.HU

Ismét gyanúba keveredtek a Red Bull autói

HIRDETÉS

A forma-1-es csapatoknak, és az FIA-nak tovább kell dolgoznia a rugalmas elemekre vonatkozó szigorításokon, miután Suzukában ismételten felmerült a gyanú, hogy a Red Bull Racing továbbra is trükközik az első vezetőszárnyakkal – írja az Autosport.


A forma-1-es csapatoknak, és az FIA-nak tovább kell dolgoznia a rugalmas elemekre vonatkozó szigorításokon, miután Suzukában ismételten felmerült a gyanú, hogy a Red Bull Racing továbbra is trükközik az első vezetőszárnyakkal – írja az Autosport.

A sportot irányító testület azt követően szigorította meg az első szárny, valamint a padlólemez hajlékonyságát vizsgáló teszteket, hogy felmerült a gyanú, a Red Bull, valamint a Ferrari trükkös megoldással jut extra leszorítóerőhöz a kanyarokban.

Habár sokak szerint ennek volt köszönhető, hogy az energiaital-gyárosok teljesítménye valamelyest visszaesett az elmúlt versenyeken, a csapat főtervezője, Adrian Newey továbbra is állítja, gyakorlatilag semmit sem kellett változtatniuk autóikon, hiszen azok maximálisan megfeleltek a szabályokban foglaltaknak.

A szakember szavait támasztják alá azok a Suzukában készült felvételek is, melyeken jól látszik, hogy az RB6-os versenyautók első terelőszárnyai jóval közelebb kerülnek a talajhoz, mint riválisaiké.

A Mercedes GP Petronas csapatfőnöke, Ross Brawn ezzel kapcsolatban elmondta, tudja, hogy a Red Bull autóin semmi illegális elem nem kapott helyet, egész egyszerűen csak jobban kihasználják a szabályok adta lehetőségeket, mint riválisaik.

„Nem hiszem, hogy úgy kellene leírnunk ezt az egészet, hogy ’gyanús’” – mondta a szakember.

„Véleményem szerint a nehézség az, hogy emberek megfelelnek ezeknek a teszteknek, és ha a csapatok illetve az FIA úgy érzi, a dolgok nem helyesek, akkor változtatnunk kell a teszteken.”

“Ha a csapatok úgy érzik, és az FIA úgy érzi, hogy van némi rendellenesség, akkor meg kell változtatnunk a teszteket.”

„A Red Bull első szárnya meglehetősen közel van a talajhoz ezen a hétvégén, meg lehet nézni ismét, de ez a játék része. Ők pedig jobban játsszák ezt a játékot, mint néhányan közülünk.”

Hirdetés

Korábban a McLaren-Mercedest irányító Martin Whitmarsh is élesen kritizálta a Red Bullt a hajlékony elemek miatt, most azonban nem kívánta komolyabban kommentálni a fényképeken látottakat, mondván, hogy a wokingi gárdának jelenleg sokkal komolyabb problémákra kell összpontosítania.

„Hogy őszinte legyek, elég sűrű hétvégénk van. Hallottam a dologról, de személyesen nem láttam, és kizárólag magunkra koncentrálunk” – mondta a szakember.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!