Jelentős átszervezések történtek a Ferrarinál

Ferrari, Australian Grand Prix 2019, Melbourne Mattia Binotto
Fotó: Scuderia Ferrari
Változtatásokat hajtott végre a Ferrari Forma-1-es csapatán belül az olasz istálló csapatfőnöke, Mattia Binotto annak érdekében, hogy mihamarabb ismét futamgyőzelmekért harcolhassanak a királykategóriában.

Binotto januárban vette át Maurizio Arrivabene helyét a csapatfőnöki székben: a szakember korábban technikai igazgatóként tevékenykedett, első dolga pedig az volt, hogy átalakításokat hajtson végre a csapat struktúráján.

„Január óta átszerveződtünk. Nincs már meg az a híres klasszikus horizontális struktúra” – mondta a szakember a Gazzetta dello Sportnak.

„2021 már itt van a kanyarban az új szabályokkal, az autók radikálisan eltérőek lehetnek, és jön a költségvetési plafon, mely arra kötelez minket, hogy felülvizsgáljunk bizonyos gyártási folyamatokat.”

„Kineveztünk négy-öt olyan figurát, melyek mértékadóvá váltak számomra a különböző területeken.”

Binotto nem részletezte, kikről is van szó, ám úgy tudni, Laurent Mekies a pályaműveletekért felel, Enrico Cardile a kasztnival, David Sanchez az aerodinamikával, Enrico Gualtieri pedig a motorral kapcsolatos munkákat felügyeli.

A Ferrari számára kiábrándítóan indult az idei szezon, Binotto pedig azt mondja, még nem tartanak ott, hogy méltó ellenfelei legyenek a Mercedesnek. A szakember azt mondja, a ’90-es évek közepéhez hasonlítja a jelenlegi időszakot.

„Én az 1996/97-es Ferrarihoz hasonlítom a dolgokat. Egy fejlődő csapat szolid alapokkal. Túl fiatal és éhes csapat vagyunk. Számos hasonlóságot látok. Van vízió, vágy, szenvedély és tehetség.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS