Jobb teljesítményt várt 2016-ban a Honda - F1VILÁG.HU

Jobb teljesítményt várt 2016-ban a Honda

HIRDETÉS

Jobb eredményeket várt a 2016-os évadtól a Honda, mint amilyeneket végül elért – ismerte el a japán gyártó F1-es főnöke, Haszegava Juszuke.


Jobb eredményeket várt a 2016-os évadtól a Honda, mint amilyeneket végül elért – ismerte el a japán gyártó F1-es főnöke, Haszegava Juszuke.

A Honda 2015-ben lépett szövetségre a McLarennel, első közös évük azonban buktatókkal teli volt. Bár a következő szezonra a gyártó V6-os erőforrása jelentős mértékben javult, a japánok így sem elégedettek.

„A 2015-ös szezon borzasztó volt, de az volt az első évünk, hogy felkészüljünk mindenre” – mondta Haszegava Juszuke.

„Le kellett küzdenünk azt az időszakot, és onnantól kezdve a fejlődés mondhatni természetes. De én egy kicsit azért többet vártam. Azt reméltem, sikerül egy kicsit jobban teljesítenünk.”

Haszegava elismerte, a McLaren riválisait is alábecsülték, hiszen nem számítottak arra, hogy „a Force India és a Haas ilyen jó autókat épít”.

A Honda-főnök rámutatott arra, 2016-ra a megbízhatóság lett a V6-os erőforrások erőssége, így elkezdhettek a teljesítmény növelésére összpontosítani.

„A legnagyobb fejlődést a megbízhatósággal értük el, szóval tisztességes szabadedzéseket teljesíthettünk, és sokat körözhettünk a nagydíjakon.”

„Vannak még gondjaink, de ezeket többségében jól kezeltük a hétvégék során, így a teljesítményre figyelhettünk.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!