A Pirelli azt fontolgatja, hogy szélesebb hátsó abroncsokat biztosít a csapatok rendelkezésére a jövő évben, hogy a gumik bírják az új motorformula miatti nagyobb terhelést.
A Pirelli azt fontolgatja, hogy szélesebb hátsó abroncsokat biztosít a csapatok rendelkezésére a jövő évben, hogy a gumik bírják az új motorformula miatti nagyobb terhelést.
A Forma-1 egyedüli gumiszállítója készen áll mielőbb véglegesíteni jövő évi konstrukcióját, aminek majd meg kell birkóznia az 1.6 literes V6-os turbómotorok nagyobb nyomatékával.
A Pirelli már korábban adatokat kért a csapatoktól, hogy megtudja, milyen teljesítményre lehet számítani a jövő évi versenygépektől. Az eddigi visszajelzések alapján, az olasz beszállító szerint komoly terhelésnek lesznek kitéve a gumik a következő idényben.
A Mercedes amiatt aggódik, hogy az új motorok sokkal nagyobb terhelést jelentenek majd a hátsó abroncsok számára, éppen ezért arra kérte a Pirellit, hogy vegye fontolóra azok megszélesítését a következő idényre.
A többi csapatnak viszont nem tetszik az ötlet, hiszen a szélesebb abroncsok miatt át kellene tervezniük hátsó felfüggesztésüket, ami nem kis pénzt vinne el, ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy a szélesítés valóban szükséges.
Az FIA éppen ezért arra szólította fel a csapatokat, hogy napokon belül biztosítsanak adatokat a Pirelli számára jövő évi autójuk teljesítményéről, hogy az olasz beszállító azok alapján döntést tudjon hozni, szükséges avagy sem a szélesebb gumi.
A Pirelli emellett egy hónap haladékot is kapott új specifikációja véglegesítésére, így szeptember eleje helyett október elsejéig kell véglegesítenie abroncsait a jövő évre.