Jól sikerült a McLaren első tesztnapja Bahreinben - F1VILÁG.HU

Jól sikerült a McLaren első tesztnapja Bahreinben

HIRDETÉS
Remek formában kezdte a bahreini tesztet pénteken a McLaren Forma-1-es csapata. A wokingi gárda új autójával mindkét versenyző körözhetett ma, és úgy Daniel Ricciardo, mint Lando Norris elégedetten nyilatkozott.
Daniel Ricciardo, McLaren MCL35M, enters a corner

Az MCL35M kódjelű versenygéppel Ricciardo kezdte meg a munkát délelőtt, és a legjobb időt futotta meg az első négy órában. Az ausztrál versenyző 45 kört tett meg, és elmondása szerint elégedett azzal, ahogy első mclarenes tesztnapja alakult.

„Nagyon jó volt kigurulni az autóval első igazi mclarenes szereplésemre!” – mondta Ricciardo. „Sikerült nyomnom egy kicsit az autóval, és jobban összecsiszolódtam vele.”

„Sima délelőtt volt, minden jól ment, és ez minden, amit az ember kérhet a teszteken: megbízhatóságra van szükség, a wokingi csapat pedig lenyűgöző munkát végzett, így nagyszerűen alakult az első nap.”

„Sok etapot és kört megtettünk, arra fókuszáltunk, hogy egyre kényelmesebben érezzem magam az autóban. A terv a következő pár napra is hasonló, szeretnénk úgy befejezni a tesztet, hogy felkészülünk a Bahreini Nagydíjra.”

A McLaren másik versenyzője, Lando Norris délután 46 kört, azaz mintegy 248 km-t tett meg: az ifjú versenyző úgy érzi, sikerült jó formában kezdeni.

„Ez volt az első alkalom, hogy száraz körülmények között körözhettem az MCL35M-mel. Sokkoló volt újra érezni egy Forma-1-es autó sebességét – rég volt már részem ilyenben!” – mondta lelkesen a brit pilóta.

„De kellemes sokk volt, és jó volt visszatérni – a körülmények viszont nem voltak olyan kellemesek. A nap második fele nagyon poros és szeles volt, szóval nem volt könnyű első napom.”

„Végigmentünk a tervezett programon, igyekeztünk meggyőződni arról, hogy nincsenek problémák az ülésemmel, és kényelmesen érzem magam az autóban. A következő pár napban van néhány dolog, amin dolgozhatunk ezen a téren. Este megnézünk majd mindent, de szolid nyitónap volt.”

Norris végül a 2., Ricciardo pedig a 7. legjobb idővel zárta az első tesztnapot.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!