Jorda idén versenyzési lehetőséget kap a Renault-tól - F1VILÁG.HU

Jorda idén versenyzési lehetőséget kap a Renault-tól

HIRDETÉS

Továbbra is fejlesztőversenyzőként folytatja a Forma-1-ben a Lotusnál tavaly megismert Carmen Jorda.


Továbbra is fejlesztőversenyzőként folytatja a Forma-1-ben a Lotusnál tavaly megismert Carmen Jorda.

A fiatal pilótanő az enstone-i istálló valódi versenyautóját egyszer sem vezethette, a szimulátorban azonban sokat dolgozott a fejlesztéseket – és bár a Renault nemrég felvásárolta a Lotust, Jorda elárulta, továbbra is marad a fejlesztőversenyzői szerepkörben. Ám emellett lesz más feladata is.

„A jó dolog az, hogy a Renault versenyzési lehetőséget biztosít számomra egy másik kategóriában, és én pontosan ezt szeretném” – mondta Jorda, aki utoljára 2014-ben versenyzett a GP3-ban.

„Továbbra is a csapatnál vagyok, és nagyon örülök ennek, mivel ez egy komoly, hosszú távra szóló projekt.”

A spanyol hozzátette, „semmi problémája sincs azzal”, hogy a csapat tartalékversenyzőnek leszerződtette a GP3-as sorozat tavalyi bajnokát, Esteban Ocont.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!