Jövőre biztosan lesz futam New Jersey-ben - F1VILÁG.HU

Jövőre biztosan lesz futam New Jersey-ben

HIRDETÉS

2014-ben semmi sem állhat a New Jersey-i Forma-1-es verseny útjába – ezt nyilatkozta a minap az amerikai verseny promótere, Leo Hindery, aki szerint nem kétséges, hogy időben elkészülnek majd a versenypálya építésével.


2014-ben semmi sem állhat a New Jersey-i Forma-1-es verseny útjába – ezt nyilatkozta a minap az amerikai verseny promótere, Leo Hindery, aki szerint nem kétséges, hogy időben elkészülnek majd a versenypálya építésével.

Az eredeti tervek szerint már idén ellátogatott volna a száguldó cirkusz Jersey-be, végül azonban a szervezők elismerték, nem készülnek el időben a pálya felépítésével.

Hindery elárulta, túlságosan ambiciózusak voltak a 2013-as futam kapcsán, és teljes felelősséget vállal azért, amiért a versenyt végül nem tudják megrendezni idén – ami viszont a jövő évet illeti, már sokkal rózsásabb a helyzet.

„Jól állunk, elkészülünk 2014 júniusáig” – mondta Hindery az AUTOSPORT-nak.

„Kizárólag az én hibám, hogy idén nem lesz verseny itt – ez egy Rubik-kocka, mindennek passzolnia kell. Tudtuk, hogy meg tudjuk tervezni a pályát [Hermann] Tilke segítségével, tudtuk azt is, hogy az állam támogatná, hiszen fizettünk volna ezért, csak éppen nem állt rendelkezésre a megfelelő tőke.”

New Jersey 10 éves szerződést kötött a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone-nal, jelen állás szerint pedig 2014-ben egy 21 futamból áll bajnokság egyik állomása lesz, hiszen jövőre Oroszország is bekerül az F1-es naptárba.

Az amerikai versenyt vélhetően júniusban tartják majd, egy héttel a Kanadai Nagydíj után. Hindery elárulta, pontos dátum egyelőre még nincs, de jó kapcsolatot ápolnak a montreali szervezőkkel.

„Valamikor júniusban lesz, Kanada után, ezt csiripelik a madarak. Francois [Dumontier – a Kanadai GP elnöke] óriási szövetséges. Egy jó montreali verseny a Port Imperialban tartandó futamot is segítheti, minek köszönhetően Austinban is nagy lehet majd az érdeklődés az év későbbi felében.”

Hindery kifejtette, reméli, sok európai ellátogat majd az Államokba a verseny idejére.

Hirdetés

„Sok európaira számítunk. New York könnyen megközelíthető Európából, és turisztikailag is remek város. Szeretnénk sok fiatal amerikait is megismertetni ezzel a sporttal, melyet még soha nem láthattak közvetlen közelről.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Jövőre biztosan lesz futam New Jersey-ben
Gumielőnyben lehet a Ferrari a szombati sprintfutamon
Sainz már most tudja, min akar változtatni az autón az időmérőre
Ötszörös pénzt fizet a fogadóiroda Norris sprintgyőzelmére! (x)
Ekkor lesz a kínai sprintfutam és időmérő szombaton
Horner: Korai még Ricciardo jövőjéről dönteni

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!