Jövőre eltűnik a Brawn név a Forma-1-ből? - F1VILÁG.HU

Jövőre eltűnik a Brawn név a Forma-1-ből?

HIRDETÉS

Német lapértesülések szerint a Mercedes előrehaladott tárgyalásokat folytat a Brawn vezetésével, és heteken belül bevásárolhatja magát a brackley-i bázisú gárdába, így akár már a jövő évet egy új márkanév alatt kezdheti meg az F1-ben.

Német lapértesülések szerint a Mercedes előrehaladott tárgyalásokat folytat a Brawn vezetésével, és heteken belül bevásárolhatja magát a brackley-i bázisú gárdába, így akár már a jövő évet egy új márkanév alatt kezdheti meg az F1-ben.

Az Auto Motor und Sport úgy tudja, hogy a felek közel állnak a szerződéskötéshez, és a Mercedes fő részvényesén, az Aabaron keresztül 75%-os tulajdonrészt vásárolna az idei világbajnok alakulatból, és idővel – ahogy a McLarennel kötött, 2011-ig szóló exkluzív szerződése engedi – gyári csapatként folytatná a Forma-1-ben.

A témával az ITV egykori kommentátora, James Allen is bővebben foglalkozik saját blogján, aki szerint könnyen előfordulhat, hogy már jövőre eltűnik a Brawn csapatnév, sőt még az sem kizárt, hogy az egyes rajtszám ismét egy ezüst színű autón díszeleg majd 2010-ben.

Bár a vezetőség mindkét oldalról cáfolja a híreket, sőt a Mercedes-Benz motorsport igazgatója, Norbert Haug nemrég még azt is elmondta, hogy minden eddiginél nagyobb az összhang, sokak szerint teljesen más áll a háttérben.

A német autógyártó állítólag komolyan berágott a McLarenre, amiért nem hagyta, hogy előnyt kovácsoljon a Brawn GP idei sikereiből – az embléma például fel sem került az autókra –, nem beszélve arról, hogy beszállt a szuperautó bizniszbe, és piacra dobta a Mercedes AMG-k konkurenciáját, az MP4-12C utcai modellt.

A gond csak az, hogy a Mercedest 2011 végéig exkluzív szerződés köti a wokingi gárdához, így addig nem is tud saját gyári csapatot indítani, ezért is kell az Aabar közbenjárásával lebonyolítania a tranzakciót.

Egyesek szerint a német cégóriás Silver Arrows (Ezüstnyíl) névre keresztelheti az ezüst színre festett Brawn GP-t, melynek csapatfőnöke továbbra is Ross Brawn (résztulajdonos) lenne, aki korábban mindig egy rivális csapatnál dolgozott.

A Mercedes jelenleg 40%-os részvényese a McLarennek. A német autógyártó a részvényeit minden bizonnyal el fogja adni 2011 végén, mégpedig a bahreini Mumtalakatnak, amely a csapat 30%-os tulajdonosa.

A Brawn ügyvezetője, Nick Fry korábban elmondta, hogy megvan névadó szponzoruk a jövő évre, melynek kilétéről egyelőre még semmi hír nincsen, bár egyesek szerint az Orange telekommunikációs, vagy az egyik vezető online szerencsejátékkal foglalkozó cég (Bwin) lesz a befutó, bár utóbbi probléma lehet az Aabar arab tulajdonosainak.

Miközben a Mercedes célja az, hogy saját csapatot indítson a Brawn GP alapjain a jövőben, a McLaren sem fog eltűnni a süllyesztőben, a wokingi gárda saját tervezésű és fejlesztésű motorral folytathatja tovább (2012-ben), ami az egyetlen logikus út lenne, miután az MP4-12C “versenygépben” már egy McLaren “csomagolású” erőforrás dolgozik.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!