Jövőre szeretne topcsapathoz kerülni Verstappen - F1VILÁG.HU

Jövőre szeretne topcsapathoz kerülni Verstappen

HIRDETÉS
HIRDETÉS

2017-ben már egy élcsapatnál folytatná Forma-1-es pályafutását a Toro Rosso ifjú tehetsége, Max Verstappen.


2017-ben már egy élcsapatnál folytatná Forma-1-es pályafutását a Toro Rosso ifjú tehetsége, Max Verstappen.

A holland versenyző tavaly debütált a száguldó cirkuszban, első évében pedig nemcsak remek eredményeivel, de pályán mutatott előzéseivel is kivívta a szakma elismerését.

Verstappen a Motorsport.com című internetes lapnak adott nyilatkozatában elárulta, bár lehet, hogy 2017-ben is jelenlegi csapatánál, a Toro Rossónál folytatja, célja kétségkívül az, hogy egyre feljebb másszon a „szamárlétrán”.

Amikor a 18 esztendős versenyzőt arról kérdezték, az idei szezont követően marad-e a faenzai kiscsapatnál, így felelt: „Lehet, de nem ez a célom.”

„Szeretnék előrébb jutni. Persze nagyszerű itt, a Toro Rossónál, nagyon jól érzem magam, ez egy nagyszerű család. De az ember elérkezik egy pontra, amikor már versenyeket akar nyerni és szeretne előrelépni, ott akar lenni a csúcson.”

Verstappen kifejtette, nem érez nyomást a Red Bull hírhedten kemény versenyzői programjában.

„A jövő nagyon ígéretesnek tűnik – már a következő év is. Egyszerűen élvezem az idei szezont, próbálok tapasztalatot gyűjteni, és majd meglátjuk, hogy alakul 2017-ben.”

A FERRARI IS FIGYELI VERSTAPPEN TELJESÍTMÉNYÉT

Úgy hírlik, a Ferrari is azon csapatok közé tartozik, mely szemet vetett az ifjú hollandra – Verstappen azonban egyelőre nem foglalkozik a pletykákkal.

Arra a kérdésre, hogy elégedett-e első F1-es idényével, és hogy a Ferrarival kapcsolatos szóbeszédek bizonyítják-e, jól teljesített a versenypályán, a Toro Rosso versenyzője így válaszolt: „Igen, jó, hogy mások így látják.”

„Mindig jó, ha az ember neve bekerül egy kalapba, még ha egyelőre nem is történik semmi. Jelenleg elégedett vagyok a helyzetemmel.”

Így alakult Verstappen első F1-es szezonja:
Legjobb eredmény: 4. hely (Magyarország, Amerikai Egyesült Államok)
Legjobb rajthely: 6. hely (Malajzia, Spanyolország)
Gyűjtött pontok: 49 (2,58 pont/futam)
Kiesések: 5
Bajnoki helyezés: 12.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!