Friss hírek

Két jelentős szponzorát is elveszítette a Ferrari

Sajtóhírek szerint idén két komoly szponzorával sem folytatja az együttműködést a Ferrari Forma-1-es csapata – az olaszok jelentős pénzösszegtől esnek el, ha nem sikerül új támogatókat találni.

Minden jel arra utal, a maranellói gárda 2023-ban már nem folytatja a közös munkát a Velas nevű kriptovállalattal, a cég logóját ugyanis nemrég eltávolították a Ferrari szponzorainak listájáról – csakúgy, mint a Snapdragon nevű félvezetőket gyártó vállalatét.

Mindkét brand a Scuderia prémiumszponzora volt, általuk pedig a Ferrari állítólag a támogatóktól származó bevételek egynegyedét zsebelhette be – jelentős összegektől eshet tehát el a patinás csapat, nagyságrendileg 55 millió dollártól.

Hirdetés
 

A RacingNews365.com című internetes lap szerint a Snapdragon jó eséllyel egy másik csapattal szövetkezik majd – könnyen lehet, hogy visszatér a Mercedeshez.

A Ferrari tavaly a 2. helyen zárta a konstruktőri versenyt, idén szintén a Charles Leclerc – Carlos Sainz kettőssel áll rajthoz a Forma-1-ben. Új autóját február 14-én mutatja be az istálló, csapatfőnöknek pedig nemrég Frederic Vasseurt nevezték ki, aki a távozó Mattia Binotto helyét veszi át.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!