Két koronavírusos eset már volt a Forma-1-ben - F1VILÁG.HU

Két koronavírusos eset már volt a Forma-1-ben

HIRDETÉS
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a Forma-1 vezetősége pénteken közleményben erősítette meg, július 10. és július 16. között 4997 koronavírus-tesztet végeztek el – ezek közül pedig 2 pozitív eredménnyel zárult.
Hungarian GP 2020, Hungaroring, Paddock, COVID-19 social distancing

A Forma-1-es világbajnokság július elején rajtolt el Ausztriában, ahol két futamot is lebonyolítottak. Az európai versenyeket szigorú biztonsági intézkedések mellett, zárt kapuk mögött tartják, a résztvevőket pedig folyamatosan tesztelik.

Az FIA és a Forma-1 rendszeresen beszámol a teszteredményekről, pénteki közleményükből pedig kiderül, 2 pozitív esettel már találkoztak.

„Az FIA és a Forma-1 megerősíti, hogy július 10. péntek és július 16. csütörtök között 4997 koronavírus tesztet végeztünk versenyzőkön, csapattagokon és a személyzeten. Ezek közül két személy tesztje lett pozitív” – áll a kommünikében.

„Ezek a személyek nem voltak jelen Ausztriában, az érintett egyéneket kivonták a munkakörükből és elszeparálták őket. A kontaktkutatás befejeződött, és az izoláció is megtörtént.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!