Két tapasztalt mérnökkel erősít a Williams - F1VILÁG.HU

Két tapasztalt mérnökkel erősít a Williams

HIRDETÉS
Két, komoly tapasztalattal bíró szakemberrel erősíti technikai csapatát a Williams – jelentette be a brit Forma-1-es istálló kedden.
Robert Kubica (POL) Williams Racing FW42.
United States Grand Prix, Saturday 2nd November 2019. Circuit of the Americas, Austin, Texas, USA.

A grove-i gárda által kiadott sajtóközlemény szerint David Worner főtervezőként, Jonathan Carter pedig főtervező-helyettesként tevékenykedik az istállónál a Forma-1-ben – a közeljövőben munkába is állhatnak.

Worner jelenleg a Red Bull Racing és az AlphaTauri (korábban Toro Rosso) közti szinergiáért felel, 1997 óta dolgozik a Forma-1-ben, akkor tervezőmérnökként az Arrowsnál kezdte munkáját. 2013-ban a Jaguarhoz került, majd miután a Red Bull felvásárolta az istállót, felfüggesztéstervezőként tevékenykedett tovább. 2007-ben lett a vezetője ennek a részlegnek, majd 2014-ben helyettes főtervezővé nevezték ki.

Jonathan Carter 1979-ben a Reynard Racing Carsnál kezdte motorsportbeli karrierjét, és 6 éven át dolgozott az Arrowsnál tervezőmérnökként. 2002-ben a McLarenhez szerződött. Most a Renault F1-es csapatától szerződik át a Williamshez – a francia istállónál vezető kompozittervezőként dolgozott 2015 óta.

A két szakember érkezésével Adam Cartert főmérnökké nevezték ki, ő koordinálja majd a feladatokat az istálló egyes részlegei között.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!