Két versenyző is tesztelhet a Red Bullnál

A Red Bull Racing Forma-1-es csapata pénteken hivatalos közleményben jelentette be, hogy Antonio Félix da Costa és Carlos Sainz Junior vezetik majd autóját a jövő hónapban esedékes fiatal versenyzők tesztjén.


A Red Bull Racing Forma-1-es csapata pénteken hivatalos közleményben jelentette be, hogy Antonio Félix da Costa és Carlos Sainz Junior vezetik majd autóját a jövő hónapban esedékes fiatal versenyzők tesztjén.

A háromnapos gyakorlást Silverstone-ban bonyolítják majd le július 17-19. között. A Red Bull által kiadott kommüniké szerint Félix da Costa az első két napon vezetheti majd az RB9-es versenygépet, míg Sainz Jr. a harmadik, egyben utolsó napon ülhet autóba.

A portugál da Costa tavaly már vezethette a Red Bull F1-es versenygépét Abu Dzabiban, ahol az élen zárta a második tesztnapot, sőt, az idei kínai és kanadai versenyhétvégén a Red Bull Racing tartalékosaként állt készenlétben, Sebastien Buemi ugyanis más szériákban versenyzett.

Carlos Sainz Junior idén a GP3-as sorozatban bizonyít az MW Arden színeiben, nemrégiben pedig első dobogós eredményét is megszerezte, hiszen másodikként ért célba a második valenciai futamon. Jelenleg hatodik az összetettben négy futam után.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!