Kezdődik a balhé, a McLaren berágott a Ferrarira! - F1VILÁG.HU

Kezdődik a balhé, a McLaren berágott a Ferrarira!

HIRDETÉS
Fotó: Scuderia Ferrari

A McLaren Forma-1-es csapata egyáltalán nem örül annak, hogy a Ferrari leszerződtette a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) korábbi versenyigazgató-helyettesét, Laurent Mekiest.

A sportot irányító testület a minap jelentette be, hogy Mekies távozik posztjáról, azóta pedig kiderült, a szakember szeptembertől a Ferrarinál tevékenykedik majd – egyelőre nem tudni, milyen pozícióban.

Az FIA a kiadott közleményben leírta, Mekies mostantól kezdve semmiféle F1-es ügyben nem lesz érintett, a szövetség biztonságért felelős vezetőjeként viszont nyárig folytatja tevékenységét.

A Forma-1-ben tavaly már nagy vihart kavart, amikor kiderült, hogy az FIA egyik technikai szakembere, Marcin Budkowski a Renault-hoz került. Ezt követően a csapatok megállapodtak abban, hogy az FIA és az F1 Group különféle pozícióban tevékenykedő kulcsembereit csak 12 hónap kényszerpihenő után alkalmazzák majd.

A Ferrari viszont úgy tűnik, nem tartotta magát ehhez – ez pedig dühíti a McLarent.

„Nem örülünk, hogy az FIA újabb kulcsembere került egy versenyistállóhoz” – mondta Eric Boullier, a brit istálló versenyigazgatója a Motorsport.com-nak.

„Főleg azok után, hogy minden csapat beleegyezett a Stratégiai Munkacsoport legutóbbi ülésén, hogy az FIA egyetlen technikai kulcsemberét sem alkalmazza a testülettől való távozás után 12 hónapig.”

„A Ferrari az úriemberi megállapodás ellen ment most, az FIA pedig nem alkalmazott kényszerült.”

Úgy tudni, más csapatok sem örülnek a lépésnek, egyelőre azonban még nem fejtették ki véleményüket a nyilvánosság felé.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!