Kiderült, mikor mutatják be a 2021-es Ferrarit! - F1VILÁG.HU

Kiderült, mikor mutatják be a 2021-es Ferrarit!

HIRDETÉS
SF21 névre kereszteli 2021-es Forma-1-es versenyautóját a Ferrari Forma-1-es csapata – az új autóról a barcelonai teszt előtt hull majd le a lepel.
Ferrari F1 car, car launch, covered

Habár a koronavírus-járvány miatt befagyasztották a kasztnifejlesztéseket a következő idényre, a csapatoknak azért lesz lehetőségük arra, hogy fejlesszenek autóikon a következő idényre, hiszen például két fejlesztési zsetont elkölthetnek a versenygépek bizonyos területein.

A Ferrarinál főleg az autó hátulján igyekeznek javítani.

Az istálló a 2021-es év elején tart majd egy csapatbemutatót, ahol bemutatják a menedzsmentet, valamit a csapat új versenyzőjét, Carlos Sainzot. Az új versenyautó viszont csak később mutatkozik be.

„Az autó nevéről már döntöttünk. SF21-nek fogják hívni” – mondta Mattia Binotto csapatfőnök.

„Nagyon egyszerű név ez, mivel úgy hisszük, a jövő év egy átmeneti év lesz 2022 előtt. Szóval megtartjuk az SF21 nevet. Egy részben befagyasztott autó lesz, ugyanazzal a kasztnival, mint a 2020-as versenygép.”

„Másképp fogjuk megszervezni az autó leleplezését jövőre. Először tartunk egy eseményt, ahol bemutatjuk a csapatot és a versenyzőket a rajongóknak, a partnereknek és az újságíróknak.”

„De rendezhetünk egy második eseményt is, ez közvetlenül a barcelonai tesztelés előtt lehet, itt mutatjuk be az autót. És most valahogy másképp csináljuk.”

Az előszezoni tesztet március 2-4. között tartják majd Barcelonában.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!