Fényezést villantott Alonso csapata, az Alpine! - F1VILÁG.HU

Fényezést villantott Alonso csapata, az Alpine!

Egy internetes sajtóeseményen mutatta be 2021-es versenyautójának fényezését a Renault – a francia gyártó idén már Alpine néven vesz részt a Forma-1-es világbajnoki sorozatban, a csapat egyik versenyzője Fernando Alonso lesz.
Alpine F1 Livery

A Renault még tavaly jelentette be, az idei szezonban már Alpine nevű brandje alatt működteti F1-es alakulatát, ez pedig természetesen azt is jelenti, hogy az enstone-i istálló versenygépei új fényezést kapnak.

Mindezt pedig meg is mutatták csütörtökön: egy internetes médiakonferencián prezentálták az új külsőt, ám azt jelezték, ez téli fényezés, így a szezonnyitóig jó eséllyel változik még.

Az Alpine autója az A521-es kódjelet kapja majd, és februárban mutatják be a nagyközönségnek.

A csapat versenyzői 2021-ben Fernando Alonso és Esteban Ocon lesznek.

Azt nemrég jelentette be a Renault, hogy az eddig csapatfőnökként tevékenykedő Cyril Abiteboul távozik az vállalattól. A csapatfőnöki feladatokat várhatóan Marcin Budkowkis látja majd el, bár ezt még nem erősítették meg hivatalosan.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!