Kiss Pál Tamás az F3-ban és a GP3-ban tesztelhet - F1VILÁG.HU

Kiss Pál Tamás az F3-ban és a GP3-ban tesztelhet

HIRDETÉS

Összetettbeli harmadik helyezést szerzett a Formula Renault 2000 Bajnokságban Kiss Pál Tamás, a Hell Racing Team versenyzője, és már ezen a héten magasabb kategóriákban tesztelhet.


Összetettbeli harmadik helyezést szerzett a Formula Renault 2000 Bajnokságban Kiss Pál Tamás, a Hell Racing Team versenyzője, és már ezen a héten magasabb kategóriákban tesztelhet.

Történelmi siker az övé, hiszen korábban még egy magyar pilóta sem tudott ilyen kimagasló eredményt elérni a Forma-kategóriában. Teljesítményére több csapat is felfigyelt, így a héten a különböző istállók meghívásának eleget téve kezd tesztelni a Forma-3, illetve a GP3-as kategóriákban.

Amikor az év nagy részében az ő hátát nézte az egész mezőny, Kiss Pál Tamás még akkor is szerény maradt, és úgy nyilatkozott, nagyon szeretné megnyerni a Brit Forma Renault-sorozatot, ám már azt is óriási teljesítményként értékelné, ha az első háromban végezne októberben.

Miután technikai sportágról van szó, így óhatatlanul is a legrosszabb pillanatokban hátráltatják a versenyzőket a bosszantó technikai hibák, és ez alól sajnos nem lehetett kivétel a HELL Racing Team 19 éves reménysége sem.

Az év utolsó futamának időmérőjén, Brands Hatch-ben sajnos újra műszaki problémák akadályozták, így elmaradt az összetettbeli elsőséghez szükséges teljesítmény.

Tamás nincs elkeseredve, hiszen mint mondta, a tavalyi eredményeihez képest – amikor még a mezőny második feléhez tartozott – rengeteget lépett előre, és a szezon végéig harcban volt a bajnoki címért.

Hogyan értékeled a szombati két időmérőt, főleg annak tükrében, hogy ezen a pályán létfontosságú a minél előkelőbb rajtpozíció?
Kiss Pál Tamás: – Sajnos, már a kvalifikációs tréningek után pontosan tudtam, csak akkor van esélyem a bajnoki cím megszerzésére, ha a riválisaim egymásnak ütköznek, vagy valamilyen nagy hibát követnek el. Ugyanis amíg ők a második és a harmadik rajtpozíciót szerezték meg mindkétszer, addig én megint technikai gondokkal küzdve csak a kilencedik és a hetedik helyre tudtam kvalifikálni magam. Így visszagondolva, a Hungaroring óta nem találjuk meg, mi az oka annak, hogy valami nem úgy működik, mint az év első felében.

Azért volt már olyan a történelemben, hogy valaki a 9. rajtkockából indulva megnyeri az adott futamot…
Kiss Pál Tamás: – Az lehet, de nem úgy, hogy a start pillanatában lefullad. Nos, velem ez történt, Forma autóval ráadásul először életemben. Mire elindultam, az utolsó helyen találtam magam. Ekkor eldöntöttem, minden mindegy alapon odalépek az autónak. Nos, ennek meg is lett az eredménye, hiszen feljöttem a 12. helyig, és az enyém lett a harmadik leggyorsabb köridő is. De miután vetélytársaim megőrizték a rajtrácson elfoglalt helyüket, számomra el is dőlt, hogy nem szerezhetem meg a bajnoki címet. Hogy még rosszabb legyen a szám íze, az egyik csapattársam nyerte meg ezt a futamot.

Ha eddig a pillanatig nem is, de innentől igazán tét nélkül állhattál rajthoz a második futamon. Vagy apátiába süllyedtél a kihagyott lehetőség miatt?
Kiss Pál Tamás: – Az nem én lennék! Aki egy kicsit is ismer, az pontosan tudja, az ilyen helyzetekben akarom a legjobban megmutatni, hogy mit is tudok. Ám most hiába kaptam volna el a rajtot kiválóan, az előttem lévő autó fulladt le, így ahelyett, hogy egyenesen száguldhattam volna előre, ki kellett őt kerülnöm. Még így is odaértem a csapattársam mellé, akivel hatalmas csatába keveredtem, és a következő kanyarhoz érve mindketten későn fékeztünk. Majdnem kicsúsztam a fűre, de így is rámentem vagy tíz centi szélességben a kavicságy szélére, és azonnal megpördültem. Mire visszataláltam a pályára, megtaláltam a helyes sebességfokozatot, és menetirányba fordultam, az előttem állótól fél kört kaptam. Na, ez volt az a pillanat, amikor elkezdtem száguldani, hogy kiadjam minden mérgem. Az őrületes hajszának az lett az eredménye, hogy a harmadik körtől kezdve mindig az enyém volt a leggyorsabb köridő, és amellett, hogy utolértem a mezőnyt, még a bónuszpontokat is sikerült – ebben az évben először – megkapnom. Ez volt az én vigaszdíjam, meg persze az, hogy értesültem arról, hogy otthon a testvérem első rali futam győzelmét aratta.

Hirdetés

Ám így sem kell szégyenkezned, hiszen összetettben a magyar autósport első harmadik helyét produkáltad egy nagyon kemény sorozatban. Azért ez minden bizonnyal jó érzéssel tölt el…
Kiss Pál Tamás: – Így van, a tavalyi esztendő tanuló hónapjai után idén a szezon nagy részében vezettem a bajnokságot, futamokat nyertem, többször állhattam dobogón, azaz büszke lehetek a teljesítményemre. Magyarként Angliában, brit versenyzők ellen értem el az idei eredményeimet, amiket már senki sem vehet el tőlem. És mégis, egyelőre nagy hiányérzetem van…

Sok időd nem lesz, hogy a lelkedet ápolgasd, hiszen már a következő napokban több teszten kell részt venned. Vannak konkrét ajánlataid a 2011-es évre?
Kiss Pál Tamás: – Valóban több megkeresés történt, hogy Forma 3-as, illetve GP3-as csapatokkal teszteljek. Mostani istállóm, az ATECH is elvinne GP3-as csapatának estorili gyakorlására. Ha sikerülne szerződést kapnom valamelyik kategóriában, az nagy előre lépés lenne a számomra, a fejlődésem garantált lenne. Ezek a meghívások egyelőre egyfajta ismerkedést jelentenek köztem és a csapat, illetve az autó között, és bízom abban, hogy helyt tudok állni a teszteken. Novemberre eldől, hol folytatom, mert jelen pillanatban csak annyit tudok, hogy nem maradok a Brit Forma Renault kategóriában.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!