Friss hírek

Kiss Pál Tamás nagy lépést tehet a Forma-1 felé

Izgalmas hétvége előtt áll Kiss Pál Tamás, a Brit Forma Renault sorozat utolsó előtti versenyén.


Izgalmas hétvége előtt áll Kiss Pál Tamás, a Brit Forma Renault sorozat utolsó előtti versenyén.

Ezen a futamon ugyanis kiderül, hogy a magyar pilóta meg tudja-e őrizni vezető pozícióját a Brit Formula Renault sorozat utolsó előtti fordulójában és olyan nagy elődök nyomába tud-e lépni, mint Raikkönen vagy Hamilton.

A HELL Racing Team pilótájának célja, hogy – a csapat számára hazai pályaként is emlegetett Silverstone-ban – tovább növelje eddigi 12 pontos előnyét.

Ahogy közeledik a Brit Forma Renault sorozat vége, egyre nagyobb a nyomás Kiss Pál Tamáson. Az ifjú tehetség ugyanis 12 ponttal áll az összetett pontverseny élén, és ha sikerül megőriznie előnyét a hátralévő két futamon, akkor olyan klasszisok nyomába léphet, mint Kimi Raikkönen vagy Lewis Hamilton.

A Forma-1 két világbajnoka ugyanis korábban ennek a sorozatnak a bajnoki címével rakta le szenzációs pályafutása alapjait. Tamással és csapatával szemben ezúttal még nagyobb az elvárás, hiszen a hétvégén az istálló bázisa mellett található Silverstone Aréna ad otthont a versenynek, ezért a magyar tehetség mindenképpen szeretne dobogóra állni.

Kiss Pál Tamás bízik abban, hogy ezen a megmérettetésen is futamgyőztesként fogják leinteni. A pilóta egyelőre még nem éli bele magát a bajnoki cím megszerzésébe, ezzel együtt már egyre inkább foglalkoztatja a jövő.

A legutóbbi futam óta hogyan teltek a napjaid? Edzés, edzés után, vagy netán más is belefért a felkészülésedbe?
Kiss Pál Tamás: – Edzeni edzettem éppen, csak nem a testem, hanem az agyam. Megkezdődtek az egyetemi óráim, így hétfőtől csütörtökig, reggeltől este hat óráig a suliban ültem. Hát nem mondom, az agyam rendesen meg lett tornáztatva, de ez már rám is fért. Most dékáni engedéllyel kihagyhatom az órákat, ám a tanáraim már közölték velem, mindent be kell pótolnom.

A szellemi megpróbáltatások után akkor jöhetnek a „testi kínok”. Hogy telnek a hétvégi versenyig a napjaid?
Kiss Pál Tamás: – Már itt vagyok a csapat bázisán, melynek ablakán kinézve rálátok a hétvégi verseny helyszínére. A pénteki szabadedzésekig elvégezzük az autón az utolsó simításokat, illetve átbeszéljük a futamokon követendő taktikát. Az autót is beállítottuk már, mégpedig azon adatok alapján, amelyet az egyik csapattársam korábbi silverstone-i versenyén dolgozott fel a csapat. Ő már akkor kipróbálhatta azokat a fejlesztéseket, amit ezen a hétvégén valamennyien megkapunk. Remélem, nem csalódunk majd, hisz’ ő akkor gyorsabb volt nálam.

Mint mondtad, a nap minden órájában a szemed előtt van a Silverstone Aréna. Nem nyomaszt, hogy a csapat abszolút hazai pályáján kell bizonyítanod?
Kiss Pál Tamás: – Valóban abszolút hazai pályán versenyezhetünk, és ez plusz terhet rak mindannyiunkra. De ez engem legfeljebb még elszántabbá tesz, és nagyon bízom abban, hogy mindkét futamot dobogós helyen fogom befejezni. Sőt, nagyon szeretnék újra nyerni, és ha valahol, hát itt lesz esélyem megvalósítani, hisz’ ezen a pályán nem számít annyira, ki melyik rajtkockát szerzi meg az időmérőn, mert bőven van lehetőség az előzésekre. Persze, ha a kvalifikáció jól sikerül, akkor még nagyobb a sansz a jó szereplésre.

Noha eddig mindig elhárítottad az érdeklődést az esetleges csapatsorrend felállításáról, ám két versennyel a vége előtt azért aktuális lehet a téma az istállón belül…
Kiss Pál Tamás: – Megmondom őszintén, valahol magamban abban bíztam, hogy amennyiben úgy alakul, hogy a vége felé közeledve még a pontverseny élén állok, akkor segíteni fognak a csapattársaim. De be kell látnom, erről szó sincs! Az egyik legutóbbi versenyen is egyikük kis híján leszorított, alig tudtam a pályán maradni. Magamra maradtam, de most már nem is akarok rájuk hagyatkozni. Bízom abban, hogy a bajnoki címhez elég lesz a gyorsaságom és a tehetségem. Ráadásul most már a csapatfőnök sem akar beleszólni ebbe a kérdésbe. Egy viszont pozitív, hogy minden adatot, tapasztalatot megosztunk egymás között, és ebből is tovább tudunk fejlődni.

Tudom, nem szeretnéd még beleélni magad, hogy megnyered a sorozatot, de azt már mindenképpen leszögezhetjük, az egyik legjobb pilóta te voltál az idén. Eldöntötted már, hogy maradsz-e ebben a bajnokságban, vagy továbblépsz?
Kiss Pál Tamás: – Csak és kizárólag a bajnoki szezon után foglalkozom majd a jövőmmel. Igaz, nem tagadom, hallottam bizonyos lehetőségekről, de sem édesapám, sem pedig a csapatfőnököm nem beszél velem erről. És ez így helyes. Egyébként úgy érzem, kezdem kinőni ezt a sorozatot, hiszen az első tanulóévet követően a második szezonban már a bajnoki címért hajtok. Persze, még volna bőven mit tanulnom, de a fejlődés érdekében tovább kell lépnem, már csak a korom miatt is. Tökéletes folytatás a GP3 vagy a Forma-3 lehetne. Előbbi esetében maradhatnék az Atech csapatnál, míg utóbbi esetén inkább az európai sorozatban folytatnám. Jelen pillanatban azonban csak a soron következő versenyhétvégére koncentrálok, hiszen a bajnoki cím sorsa múlhat a hétvégi szereplésemen.

A bajnoki pontverseny állása
1. Kiss Pál Tamás 390 pont,
2. Tom Blomquist 378 pont,
3. Lewis Williamson 363 pont,
4. Will Stevens 355 pont,
5. Harry Tincknell 325 pont

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!