Komoly javulást vár a Williams

A Williams főmérnöke, Mark Gillan biztos benne, csapata rendkívül nagyot léphet előre 2012-ben, noha az elmúlt esztendőben Forma-1-es történetének legrosszabb idényét produkálta.


A Williams főmérnöke, Mark Gillan biztos benne, csapata rendkívül nagyot léphet előre 2012-ben, noha az elmúlt esztendőben Forma-1-es történetének legrosszabb idényét produkálta.

A grove-i gárda kedden jelentette be, hogy az idei évben a brazil Bruno Senna lesz majd Pastor Maldonado csapattársa. Nem csak versenyzőfronton lesz azonban változás a Williamsnél, hiszen új szakemberek is érkeztek a csapathoz, ráadásul 2012-ben az alakulat ismét összeáll a Renault-val, mely gyártó motorjaival látja majd el Sir Frank Williams gárdáját.

„Nyilvánvaló, hogy jelentős előrelépést érünk majd el teljesítmény tekintetében: ez a célunk, és nagyon bízom abban, hogy sikerül is elérni mindezt” – fogalmazott Mark Gillan főmérnök.

„Szeretnénk rendszeresen a top10-ben végezni, az időmérőkön a Q3-ba jutni, hogy aztán a lehető legtöbbször pontokat szerezhessünk. Meggyőződésem, hogy elérhetjük mindezt az idei évben.”

A Williams rendkívül kiábrándító évet teljesített tavaly, mindössze öt pontot szerzett a versenyek során, így végül a konstruktőri kilencedik pozícióban zárt.

A csapat természetesen riválisaihoz hasonlóan gőzerővel dolgozik új versenyautóján.

„Az autó fejlesztése jól, a tervek szerint halad. Az építése megkezdődött, és magán a folyamaton is drámaian változtattunk annak érdekében, hogy a kezdeti problémákon a lehető leggyorsabban túltegyük magunkat, és hogy ne legyen annyi gondunk, mint az elmúlt idényben.”

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!