Komoly veszélyben a Brit Nagydíj jövője - F1VILÁG.HU

Komoly veszélyben a Brit Nagydíj jövője

HIRDETÉS

A munkálatok már javában folynak a jövő évi Brit Nagydíjnak helyet adó Donington Parkban, mégsem biztos, hogy megrendezésre kerülhet a futam, mert a pálya tulajdonosa beperelte az üzemeltetőt, jelentős tartozása miatt.

A munkálatok már javában folynak a jövő évi Brit Nagydíjnak helyet adó Donington Parkban, mégsem biztos, hogy megrendezésre kerülhet a futam, mert a pálya tulajdonosa beperelte az üzemeltetőt, jelentős tartozása miatt.

A Simon Gillett vezette Donington Ventures Leisure Ltd. 2007-ben szerezte meg 150 évre a pálya bérleti jogait, azonban 2008 szeptembere óta nem fizet, így 2.47 millió fontos tartozást halmozott fel, amit azóta nem is fizetett ki.

A Wheatcroft család ezért döntött a jogi eljárás megindítása mellett, ami pedig komoly veszélybe sodorhatja a jövő évi Brit Nagydíjat, amit Silverstone idei búcsúzása után, 2010-től elvileg 10 éven át Doningtonban rendeznek.

A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone egyáltalán nincs meglepve, hiszen már korábban elmondta, hogy a helyiek nem tesznek eleget a versenyért.

A brit üzletember azt is hozzátette, ha a pereskedés miatt nem készülnek el a beígért fejlesztések és átépítések, akkor kiveszi a naptárból a komoly tradíciókkal rendelkező Brit Nagydíjat.

Véleménye szerint a kormányon van a sor, hogy ha kell, segítsen.

“Ha Donington nem tud helyet adni a Brit Nagydíjnak, akkor ennyi, el fogjuk hagyni Nagy-Britanniát” – mondta Ecclestone a riportereknek Bahreinben. “Biztosan nem térünk vissza Silverstone-ba. Nincs több esélyük, eddig egyetlen ígéretüket sem teljesítették.”

“Szégyen lenne, ha a kormány nem állna a sorkára és nem segítene. Milliárdokat költenek a londoni olimpiára. Ők meg tudnák menteni a versenyt. Már beszéltem is Simon Gillettel az anyagi helyzetről. Megpróbálok segíteni, de amire most szüksége lenne, az egy tőkeerős befektető.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!