Körönként 1 másodpercet gyorsulhat a Toro Rosso - F1VILÁG.HU

Körönként 1 másodpercet gyorsulhat a Toro Rosso

HIRDETÉS

Körönként akár 1 másodpercet is gyorsult a 2016-os idényre a Toro Rosso csapata, noha az olasz istálló csak a Ferrari tavalyi motorját használhatja.


Körönként akár 1 másodpercet is gyorsult a 2016-os idényre a Toro Rosso csapata, noha az olasz istálló csak a Ferrari tavalyi motorját használhatja.

A faenzai kiscsapat gőzerővel dolgozik STR11-es kódjelű versenyautóján, mely várhatóan ezen a héten túlesik a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) kötelező töréstesztjein is.

Az istálló ifjú versenyzője, Max Verstappen azt mondja, okuk van az optimizmusra az idei szezon előtt, véleménye szerint ugyanis rengeteget javult a Toro Rosso autója.

„Körönként 8 tized és 1 másodperc közötti a javulás, ami természetesen soknak számít” – mondta a holland tehetség, majd hozzátette, természetesen tisztában van azzal is, hogy csapatának nem lesz könnyű dolga, hiszen riválisaik is javulnak majd erősödő V6-os erőforrásaiknak hála.

„A probléma az, hogy nekünk 2015-ös motorunk van, a legtöbb csapat pedig 2016-os aggregátokat használ majd, ezért természetesen fejlődni fognak ezen a területen. De majd meglátjuk. Mindenesetre pozitívnak tűnik a helyzetünk. Úgy gondolom, mi nagyobbat léphetünk előre, mint a csapatok többsége.”

Miután az STR idén már nem Renault, hanem Ferrari-motorokat használ, a karosszériát is jelentősen át kellett szabni, emiatt pedig az új versenyautó tengelytávját is megnövelték. Egy ilyen mértékű változás a teljesítményre is komoly hatással lehet, Verstappen azonban azt mondja, nem számít arra, hogy sok mindent észrevesz ebből a pilótafülkében.

„Összességében nem gondolom, hogy sok minden változik számomra. Azt hiszem, a gyorsabb kanyarokban idén jóval stabilabb lesz az autó, a szűk kanyarokban pedig talán egy kicsit nehezebb lesz elfordulni. De összességében nem lesz nagy különbség.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!