Friss hírek

Kovalainen a gumikat okolja gyenge szerepléséért

A McLaren Mercedes finn pilótája, Heikki Kovalainen elárulta, azért nem tudott pontokat szerezni a hétvégén megrendezett Kanadai Nagydíjon, mert abroncsai túlságosan elkezdtek szemcsésedni a versenyen.

A McLaren Mercedes finn pilótája, Heikki Kovalainen elárulta, azért nem tudott pontokat szerezni a hétvégén megrendezett Kanadai Nagydíjon, mert abroncsai túlságosan elkezdtek szemcsésedni a versenyen.

A finn versenyző már a rajtnál két pozíciót vesztett, és szinte az egész futamon a középmezőnyben autózott.

Bár az sem segített a helyzetén, hogy a biztonsági autó pályára küldésekor várakoznia kellett csapattársa mögött a boxban, Kovalainen elárulta, nem ez volt a legnagyobb probléma.

Hirdetés
 

“Nem volt jó a mai nap számomra” – mondta. “A rajtnál azt gondoltam, hogy minden esélyünk megvan egy kiváló eredmény elérésére, azonban nem sokkal később igen komolyan elkezdtek szemcsésedni az abroncsaim, így az első etapom nagyon gyengére sikerült.”

“Az, hogy lecseréltük a gumikat, nem segített, így nem is tudtam kihozni magamból a maximumot a vasárnapi versenyen.”

“Mindig nehéz, mikor üres kézzel hagysz el egy helyszínt, de a mai verseny is azt bizonyította, csomagunk elég erős ahhoz, hogy futamgyőzelmeket arassunk. Nagyon keményen fogok hajtani, hogy a következő futamnak helyet adó Magny-Cours-ban visszavághassunk” – tette hozzá Kovalainen.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kovalainen a gumikat okolja gyenge szerepléséért
Kiderült, hol lesznek F1-es sprintfutamok jövőre
Alonso frusztrált ugyan, de azt mondja, örökké hálás lesz az Alpine-nak
Az FIA szerint jó döntést hoztak, hogy megemelik a padlóélek magasságát a Forma-1-ben
Hockenheim nem akar F1-es versenyt rendezni jövőre
Norris idén is le tudta nyűgözni a McLaren főnökét

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!