Közel a bejelentés, Hamilton a Ferrarihoz szerződhet! - F1VILÁG.HU

Közel a bejelentés, Hamilton a Ferrarihoz szerződhet!

HIRDETÉS
Napokon belül bejelentheti Lewis Hamilton szerződtetését a Ferrari - erről ír most már az olasz sajtó után a brit média is. A hétszeres világbajnok 12 szezon után távozhat a Mercedestől.
2023 United States Grand Prix, Saturday - Steve Etherington Lewis Hamilton

A Ferrari csapata nemrégiben hosszabbította meg Charles Leclerc szerződését, aki így jó néhány évig biztosan a maranellóiak szolgálatban lesz majd — jelenlegi csapattársával, Carlos Sainzcal viszont nem jutottak dűlőre az olaszok, és úgy tűnik, ennek komoly oka volt: sajtóhírek szerint ugyanis a Scuderia ismételten kivetette a hálóját Lewis Hamiltonra, és állítólag sikerült is meggyőzniük a brit pilótát arról, hogy elhagyja a Mercedest.

A hírről először az olasz sajtó számolt be csütörtökön, nem sokkal később pedig hasonló értesülésekről adott hírt az általában jól informált és megbízható Motorsport.com című internetes portál is.

Úgy hírlik, a bejelentés napokon belül megtörténhet, Hamilton pedig 2025-től valóban a Ferrari versenyzője lesz majd Charles Leclerc csapattársaként. A hétszeres világbajnok 12 szezon után távozhat a Mercedestől, ahol legnagyobb sikereit érte el.

A brit pilóta 2007-ben debütált a Forma-1-ben, 7 világbajnoki címe mellett 103 futamgyőzelmet és 104 rajtelsőséget szerzett mostanáig. Hamilton még tavaly nyáron hosszabbított szerződést a Mercedesszel 2025 végéig, ám úgy tűnik, a felek egy 1+1 éves megállapodást kötöttek, ami azt jelenti, hogy a 39 esztendős versenyző 2024 végén szabadon távozhat az ezüstnyilaktól. 

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!