Robert Kubica boldogan nyilatkozott a Brit Nagydíjat követően, ahol tartani tudta negyedik pozícióját a folyamatosan támadó Felipe Massával szemben. A lengyel versenyző zsinórban második alkalommal végzett a negyedik pozícióban.
Robert Kubica boldogan nyilatkozott a Brit Nagydíjat követően, ahol tartani tudta negyedik pozícióját a folyamatosan támadó Felipe Massával szemben. A lengyel versenyző zsinórban második alkalommal végzett a negyedik pozícióban.
Kubica, aki az ötödik helyre kvalifikálta magát a tegnapi időmérő edzésen, kihasználva azt, hogy Massa lefulladt a rajtnál, megszerezte a negyedik helyet, noha a Ferrari brazilja az utolsó tíz körben komoly nyomást gyakorolt rá.
“Nagyon boldog vagyok” – mondta Kubica a futam után. “Massa előtt találtam magam, de ez a verseny nem volt olyan egyszerű számomra, mint Magny-Cours-ban, hiszen magam mögött kellett tartanom az utolsó tizenhárom körben. Miközben mögöttem autózott, autója vesztett a leszorító erejéből, de mikor megnyílt előtte az út, jóval gyorsabb volt.”
“Sokkal könnyebb helyzetben voltam, mert csak irányításom alatt kellett tartanom a versenyt, és arra kellett figyelem, hogy ne hibázzak. Biztos voltam benne, hogy magam mögött tudom tartani. A verseny közepe könnyű volt, de mikor a rádión közölték velem, hogy Felipe közelít felém, ismét rá kellett kapcsolnom. Mindent megtettem, hogy kihozzam magamból és az autóból a maximumot. Örülök, hogy a negyedik helyen végeztem, az autó mindvégig remekül ment. Zsinórban két negyedik hely, és tíz pont. Boldog vagyok.”
Robert csapattársa, Nick Heidfeld a kilencedik helyről rajtolva a hatodik pozícióban végzett. A német versenyző bevallotta, elégedett volt autója teljesítményével, csak az időmérőn kellett volna jobban szerepelnie.
“Elégedett vagyok a versennyel, de nem a teljes versenyhétvégével” – mondta. “A kilencedik helyről rajtoltam és végül a hatodik lettem, három másodperccel lemaradva Robert mögött. Különleges volt a rajt. Bár nem rajtoltam túl jól, a külső íven elmentem Fisichella mellett, amit nagyon élveztem. Később a kijárati íven összeértek a kerekeink, és a Hangar egyenesben feltartott.”
“Tudtam, hogy Felipe Massa később teljesíti második kiállását, így nem tudtam előtte maradni. Úgy gondolom, hogy egy jobb rajthelyezéssel sokkal jobban is szerepelhettem volna a mai versenyen. A két élcsapat nem volt messze tőlünk, és a Renault-t is irányításunk alatt tartottuk. Nem is kérhettünk volna ennél többet.”