Kubica körülnéz máshol, ha 2019-ben sem versenyezhet az F1-ben - F1VILÁG.HU

Kubica körülnéz máshol, ha 2019-ben sem versenyezhet az F1-ben

HIRDETÉS
Fotó: Williams F1

Más versenysorozatokban is körülnéz Robert Kubica, ha úgy látja, 2019-ben sem lesz helye a Forma-1-ben.

A lengyel versenyző utoljára a 2010-es Abu Dhabi Nagydíjon állt rajthoz a királykategóriában, és bár tavaly úgy tűnt, jó eséllyel pályázik a Williams egyik ülésére, végül nem kapott versenyzési lehetőséget a csapattól, ahol idén tartalékversenyzőként tevékenykedik.

Kubica viszont nem mondott még le az F1-es visszatérésről – sőt, kedden közösségi oldalán azt ígérte, hamarosan jó hírekkel szolgálhat.

A lengyel a Motorsport.com című internetes lapnak nemrég úgy nyilatkozott, ha jövőre sem tud ott lenni az F1-es rajtrácson, vélhetően más versenysorozatban próbál szerencsét.

„Rengeteg időt és energiát feltettem abba, hogy esélyt kapjak, és a prioritás az, hogy ott legyek a rajtrácson Ausztráliában. De ha ez nem jön össze, más versenysorozatokat, vagy más szerepkört is fontolóra veszek. Ahogy mondtam, most arra összpontosítok, hogy lehetőséget kapjak” – mondta Kubica.

A 33 esztendős versenyző ismét hangsúlyozta, nem kételkedik abban, hogy fizikailag képes volna ismét versenyezni az F1-ben.

„Ha az ember hosszú ideig nem csinálja, vagy, ahogy én csinálom, nagyjából háromhavonta, akkor természetes, hogy át kell esni bizonyos fázisokon, hogy az ember újra elkapja a ritmust, és olyan természetesen ráérezzen a dolgokra, amennyire csak lehet.”

„Mondhatnánk a legjobb teniszjátékosnak is, hogy most álljon le 6 évre. Nem is kell ehhez sérülés, semmi. Aztán hagynánk edzeni egy órát, majd betennénk a wimbledoni döntőbe. Valószínűleg sokkal jobban küszködne, mint bárki más, aki folyamatosan játszott.”

„Sok időt tölthettem volna az autóban [ha idén versenyzési lehetőséget kapott volna], és akkor nem lenne több kérdőjel velem kapcsolatban.”

Hirdetés

Kubica egyébként fontolgatta, hogy idén rajthoz áll az Endurance-világbajnokság (WEC) versenyein, de végül úgy döntött, nem vállalja túl magát.

„Teljesen másféle versenyzés az, teljesen más kategória. De jó kihívás lehet. Láttam ugyanezt a raliban is. Oké, a rali teljesen más, és az endurance-versenyzés jobban hasonlít az F1-hez, de mégis egy teljesen eltérő kategória.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!