Friss hírek

Kubica megkezdte a munkát a Renault-nál

Robert Kubica a hét elején látogatást tett a Renault enstone-i gyárában, ahol megismerkedett a csapat új főnökével, Eric Boullierrel, majd kipróbálta új autója pilótafülkéjét, és megkezdte a felkészülést az idei évre.

Robert Kubica a hét elején látogatást tett a Renault enstone-i gyárában, ahol megismerkedett a csapat új főnökével, Eric Boullierrel, majd kipróbálta új autója pilótafülkéjét, és megkezdte a felkészülést az idei évre.

“Néhány évvel ezelőtt már jártam a gyárban, mielőtt teszteltem volna a csapatnak, de jó volt visszatérni, és látni a változásokat” – mondta a lengyel pilóta, aki egyelőre még maga sem tudja, ki lesz a csapattársa.

“A terület sokkal nagyobb, mint legutóbbi látogatásomkor volt, több a létesítmény, mint a CFD center, amely lenyűgöző, és hatalmas szerepet kap majd a versenygép fejlesztésében az idény közben.”

“Fantasztikus a légkör, mindenki motiváltnak tűnik, és készen áll a harcra, akárcsak én” – tette hozzá Kubica, aki január végén még visszatér a gyárba, hogy véglegesítsék üléspozícióját, ugyanis hétfőn csak egy modellben szabták rá a pilótafülkét.

“Még csak a modellben végeztük el az üléspróbát, mert az első R30-as karosszéria még nem készült el. Leteszteltük a méreteket, és elvégeztünk néhány számítást, hogy biztosan kényelmesen érezzem magam az autóban. Néhány apróbb módosítást el kell végeznünk, azonban semmi komolyra nem kell gondolni.”

“Január végén visszatérek a bázisra, hogy a valódi karosszériát is kipróbáljam, és minden készen álljon arra, hogy február első napjaiban megkezdhessük a téli tesztelést a spanyolországi Valenciában.”

Bár nem kívánt előzetes jóslatokba bocsátkozni, Kubica elmondta, hogy véleménye szerint eddig minden a legnagyobb rendben halad, és minden adott lesz ahhoz, hogy erősen kezdjék meg az idei évet, habár mindannyian tisztában vannak azzal, hogy sok múlik majd a téli teszteken.

“Eddig jól állnak a dolgok, a gyárban meleg fogadtatást kaptam” – magyarázta. “Még túl korai bármit is mondani, és meg kell még ismerkednem mindenkivel a csapaton belül, de jelen állás szerint minden a legnagyobb rendben van.”

“Már most nagyon jó a kapcsolatom a mérnökeimmel, akikkel minden héten beszélek telefonon, hogy minél többet megtudjak az új autóról. Az egyetlen problémát az jelenti számomra, hogy türelmes maradjak, ugyanis már tesztelni szeretnék. Már alig várom, hogy Valenciában legyek.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!