Kubica nem vár csodát a Szingapúri Nagydíjtól - F1VILÁG.HU

Kubica nem vár csodát a Szingapúri Nagydíjtól

HIRDETÉS

Bár nagyban hasonlít a monacói pályához, ahol remekül teljesített, Robert Kubica óvatosan várja a hétvégi Szingapúri Nagydíjat, ugyanis tisztában van azzal, hogy az elmúlt hónapokban sokat változtak az erőviszonyok.


Bár nagyban hasonlít a monacói pályához, ahol remekül teljesített, Robert Kubica óvatosan várja a hétvégi Szingapúri Nagydíjat, ugyanis tisztában van azzal, hogy az elmúlt hónapokban sokat változtak az erőviszonyok.

„Úgy gondolom, hogy óvatosnak kell lennünk, és semmit nem szabad biztosra vennünk” – mondta a lengyel versenyző, aki mind a pole pozícióért, mind a győzelemért harcban volt Monte-Carlóban, még májusban.

„Való igaz, hogy Szingapúr hasonlít a legjobban Monacóhoz az idei versenynaptárban, de azt nem szabad elfelejteni, hogy közel négy hónapja járunk Monte-Carlóban, azóta pedig nagyon sok minden változott.”

„Egy olyan autót szeretnék, amely legalább olyan versenyképes és jól irányítható, mint akkor volt, mert ez nem csak számomra teszi könnyebbé a dolgokat, hanem a mérnököknek is egyszerűbb lesz kihozniuk a maximumot a csomagból.”

„Azonban tisztában vagyunk azzal, hogy a dolgok nagyon gyorsan változnak a Forma-1-ben, és nem feltétlenül leszünk olyan versenyképesek, mint hónapokkal ezelőtt voltunk egy ehhez hasonló karakterisztikájú versenypályán.”

„Én viszont ugyanúgy állok hozzá a versenyhez, mint az összes többihez: észben fogom tartani, hogy nagyon erős ellenfelek ellen versenyzünk, szóval óvatosnak kell lennünk. Azonban megmondom őszintén, hogy jó teljesítményt várok magunktól.”

A Renault orosz versenyzője, Vitaly Petrov elmondta, hogy elsődleges célja az lesz, hogy az első tízbe kvalifikálja magát, hogy aztán a versenyen esélye legyen megverni mindkét Mercedest, ami segíthet csapatának abban, hogy riválisa elé kerüljön a konstruktőrök versenyében.

„Célom az, hogy az első tízbe kerüljek, és ott lehessek a Q3-ban. A versenyen pedig a két Mercedes előtt szeretnék végezni, hogy segíthessek a csapatomnak” – mondta.

„Óriási kihívás lesz számomra a hétvégi verseny, hiszen még soha nem jártam a helyszínen, minden teljesen ismeretlen lesz számomra, de azt gondolom, hogy másoknak is komoly kihívásokat tartogat majd a hétvége.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!