Kubica reálisan látja a Renault esélyeit - F1VILÁG.HU

Kubica reálisan látja a Renault esélyeit

HIRDETÉS

Robert Kubica figyelmeztette csapatát, hogy a remek szezonkezdés ellenére sem szállhat el magától, ugyanis hatalmas előrelépésre lesz szüksége ahhoz, hogy harcba szállhasson az élmezőnnyel a szezon hátralévő részében.


Robert Kubica figyelmeztette csapatát, hogy a remek szezonkezdés ellenére sem szállhat el magától, ugyanis hatalmas előrelépésre lesz szüksége ahhoz, hogy harcba szállhasson az élmezőnnyel a szezon hátralévő részében.

A Renault kiválóan kezdte az évet, az első négy tengerentúli versenyen nem kevesebb, mint 46 pontot szerzett, mellyel a négy élcsapat mögött az ötödik helyen áll a konstruktőrök versenyében, sőt már egy dobogós helyezést is szerzett az Ausztrál Nagydíjon.

Kubica viszont tudja, hogy nem álmodozhatnak a folyamatos dobogós helyezésekről, ugyanis továbbra is le vannak maradva legnagyobb ellenfeleiktől, és komoly előrelépésre van szükségük ahhoz, hogy ezen változtatni tudjanak a jövőben.

„Az egész csapat nagyon keményen dolgozik, és jó dolog, hogy eddig mindent sikerült kihoznunk a lehetőségeinkből” – mondta a lengyel versenyző.

„Azonban nagyon fontos, hogy a realitás talaján maradjunk, hiszen még nagyon komoly előrelépésre van szükségünk ahhoz, hogy az élre kerüljünk, és folyamatosan harcban lehessünk a Red Bullal és a McLarennel normál versenykörülmények között.”

„A következő futam Barcelonában egy újabb nagy teszt lesz számunkra, mert általában az európai szezon kezdete fordulópont szokott lenni a bajnokságban, hiszen a legtöbben komoly fejlesztésekkel készülnek.”

Kubica egyébként nagyon elégedett az első négy versenyen látottakkal, és ennek hangot is adott: „Úgy gondolom, hogy rengeteg pozitívumot tudunk magunkkal vinni az első négy versenyről.”

„Ha valaki a szezon előtt, vagy akár az első verseny után azt mondja nekem, hogy 40 pontot fogok szerezni, és háromszor az első ötben fogok végezni a tengerentúli versenyeken, akkor azt gondolom, több mint boldog lettem volna.”

„Azonban emellett több bosszantó dolog is volt, különösen Sanghajban, ahol a biztonsági autó beküldése elvette tőlem a dobogós helyezést. Ezt viszont el kell fogadni, hiszen ez is a versenyzés része. Néha melletted, néha más mellett áll a szerencse.”

Hirdetés

A Renault vezető versenymérnöke, Alan Permane szintén elégedetten nyugtázta a tengerentúli versenyeket, ahol elmondása szerint csapata sokkal több pontot szerzett, mint arra előzőleg számítani lehetett.

„Úgy gondolom, hogy megnyugtatóan kezdtük az idei évet, és minden lehetőségünket sikerült kihasználnunk, ami nagyon fontos” – mondta a szakember a csapat előzetesében.

„Tisztában vagyunk azzal, hogy a puszta teljesítmény terén még mindig le vagyunk maradva a négy élcsapat mögött, azonban a stratégiánkkal, és Robert, illetve Vitaly (Petrov) teljesítményével több pontot szereztünk, mint amire számítottunk.”

Bár a téli teszteken elég gyengén teljesített a csapat a hétvégi futamnak is helyet adó katalán ringen, Permane magabiztosan várja a Spanyol Nagydíjat, mert elmondása szerint azóta rengeteget javítottak az autón, és megoldották a problémákat.

„Való igaz, hogy nem szerepeltünk túl fényesen a téli teszteken Barcelonában, és csak kevés kilométert teljesítettünk, de azok a problémák nem pálya specifikusak voltak, ezért egy cseppet sem aggódom amiatt, hogy vissza kell térnünk a spanyol ringre” – mondta.

„Barcelona egy olyan pálya, ahol komoly árat fizetsz azért, ha nem elég jó az aerodinamikai hatékonyságod, azonban rengeteg leszorítóerőt adtunk hozzá az autóhoz a téli tesztek óta, ezért azt gondolom, hogy jó formában leszünk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!