Különleges fényezést kapnak a McLarenek 2020-ban - F1VILÁG.HU

Különleges fényezést kapnak a McLarenek 2020-ban

HIRDETÉS
Különleges fényezést kaphatnak 2020-ban a McLaren Forma-1-es csapatának autói annak a szponzori együttműködésnek köszönhetően, amit a wokingiak nemrég kötöttek meg a British American Tobacco nevű vállalattal.
Carlos Sainz, McLaren MCL34

A BAT már idén is szponzorálta a McLarent, a csapat azonban pénteken bejelentette, a jövőben kibővítik együttműködésüket, és a vállalat az istálló fő támogatója lesz 2020-tól.

Ennek eredményeképpen pedig a BAT logói is hangsúlyosabban szerepelnek majd a McLaren versenyautóin,

Zak Brown, a McLaren ügyvezetője pénteken elárulta, a 2020-as fényezésük ennek eredményeképpen meglehetősen egyedi lesz.

„Az autónk dizájnja, amit csak a versenyautónk februári bemutatóján leplezünk le, elég különleges lesz” – mondta a szakember.

„Szerintem most arra gondolnak, hogyan is néznek ki a versenyautók azokban a kategóriákban, ahol jelen van a BAT is. De nem akarom tönkretenni a debütálást. Azt viszont elárulhatom, hogy elég nagy hatással lesz az autó kinézetére, és nagyon észrevehető lesz a pályán.”

Brown mindenesetre világossá tette, a wokingi istálló megtartja a papayaszínű fényezést.

„A BAT a legnagyobb partnerünk, de kitartunk a papaya mellett. Egyfajta megünneplése ez a McLaren történelmének és színpalettánknak.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!