Kvyatot nem érdekli, hogy kevés pontot szerzett idén

A Red Bull Racing újonnan szerződtetett versenyzője, Daniil Kvyat elárulta, nem igazán foglalkoztatja, hogy 2014-ben a Toro Rosso pilótájaként nem tudott sok pontot gyűjteni a Forma-1-ben.


A Red Bull Racing újonnan szerződtetett versenyzője, Daniil Kvyat elárulta, nem igazán foglalkoztatja, hogy 2014-ben a Toro Rosso pilótájaként nem tudott sok pontot gyűjteni a Forma-1-ben.

A 2013-as év GP3-as bajnoka idén debütált a királykategóriában, és bár pontok tekintetében 22-8-ra kikapott csapattársától, Jean-Eric Vergne-től, mégis ő lehet Daniel Ricciardo csapattársa 2015-ben a Red Bullnál.

„A legtöbbször rajtam kívül álló dolgok miatt nem tudtam jó eredményt elérni, egyébként pedig, ha az ember nem a bajnoki címért harcol, nemigen nézi a pontversenyt – szóval nem nagyon érdekel” – mondta az orosz versenyző az AUTOSPORT-nak nyilatkozva.

„Rögtön pontokért harcolhattunk és minden jónak is tűnt, de nem hiszem, hogy az autó túlzottan kegyes volt hozzám. És volt néhány olyan hétvége is, melyeken jobban szerepeltünk az időmérők tekintetében, mint vártuk – például a Red Bull Ringen, Szocsiban, és talán Monzában. Ezekkel az időmérőkkel nagyon elégedett voltam.”

„Számomra ez egy kiváló idény volt, bőven volt benne potenciál, és szerencsés vagyok, hogy az engem körülvevő emberek részleteiben nézik a dolgokat, és az, amit láttak, elég volt számukra.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!