IMOLAGP

Laffite kételkedik Magny-Cours visszatérésében

A korábbi Forma-1-es versenyző, Jacques Laffite szerint nem sok esély van arra, hogy Magny-Cours a jövőben ismét vendégül látja majd a száguldó cirkuszt.


A korábbi Forma-1-es versenyző, Jacques Laffite szerint nem sok esély van arra, hogy Magny-Cours a jövőben ismét vendégül látja majd a száguldó cirkuszt.

Alain Prost, a királykategória négyszeres világbajnoka nemrég úgy nyilatkozott, bár az idei verseny megrendezésére irányuló törekvések kudarcba fulladtak, véleménye szerint 2014-ben esély lehet arra, hogy a Forma-1 visszatérjen Franciaországba.

Laffite szerint azonban az ország esélyei nem túl rózsásak.

„Kétlem, hogy a Forma-1 visszatér majd Magny-Cours-ba” – mondta az ex-pilóta a Le Journal du Centre című lapnak nyilatkozva.

„Ha a regionális szervek nem akarják, akkor nem lehet versenyt rendezni.”

Laffite úgy véli, azzal, hogy Franciaország már nem része az F1-es körforgásnak, nagyon sokat veszítenek.

„Ott van például Kanada: amikor egy évig nem rendeztek futamot, Montreal 92 millió dollárt bukott. A Forma-1 egy rendkívül jövedelmező sportesemény.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Ezeket is ajánljuk!

No Content Available

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!