Lágyabb gumikkal készül 2018-ra a Pirelli - F1VILÁG.HU

Lágyabb gumikkal készül 2018-ra a Pirelli

HIRDETÉS
070

Lágyabb gumikat tervez a 2018-as Forma-1-es idényre a királykategória kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli.

Az olasz vállalat a Spanyol Nagydíj helyszínén, Barcelonában a versenyzők véleményér volt kíváncsi, akik azt kérték a Pirellitől, a jövőbeni versenyeken lehetőleg mellőzzék a legkeményebb gumikeveréket.

Emellett pedig szó esett arról is, a Pirelli milyen irányt vesz a jövőbeli fejlesztésekkel.

Mario Isola, a Pirelli F1-es menedzsere azt mondta, eredményesek voltak az egyeztetések, és egyetértettek abban, hogy a gyártó túl konzervatív volt az idei abroncsokkal.

„Nagyon-nagyon érdekes egyeztetés volt, hiszen találkoztam a versenyzőkkel, hogy megtudjam, mit gondolnak az új termékekről, és szerintük milyen irányba kellene elmennünk a jövőben” – mondta a szakember a Motorsport.com-nak.

„Azt kell mondanom, nagyon pozitív találkozó volt. Rengeteg ötletet megvitattunk a gumikon túl is. Ráadásul most minden versenyző be volt vonva – olykor ugyanis ezeken a meetingeken vannak csendes megfigyelők. De most mindenki érdekes ötletekkel állt elő.”

Isola szerint fontos, hogy a Pirelli több területen is fejlődést érjen el 2018-ra, és lágyabbá tegye abroncsait.

„Alapvetően mindenkinek az az érzése, hogy egy fokkal keményebbek a keverékeink, mint kellene. De ne feledjük, hogy az autó fejlődési üteme óriási lesz, szóval várnunk kell, mielőtt döntéseket hozunk a jövőre nézve.”

„Szeptember 1-ig be kell fagyasztanunk a konstrukciót, a keverékekkel pedig december 1-ig kell végeznünk, úgyhogy most mindkettőn dolgozunk. De most sokkal inkább a konstrukcióra fókuszálunk, hiszen azzal kell előbb végeznünk. És aztán majd elkezdünk kifejleszteni új keverékeket.”

Hirdetés

„A végleges döntés viszont az év későbbi felében születik meg, amikor már tapasztalataink lesznek olyan pályákról is, mint Spa, Szuzuka vagy Szepang.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!