Friss hírek

Lauda: Nem fogjuk érezni Rosberg hiányát

Már nem kesereg Nico Rosberg elvesztése miatt a Mercedes, és arra számít, Valtteri Bottas legalább olyan gyors lesz 2017-ben, mint a német világbajnok.


Már nem kesereg Nico Rosberg elvesztése miatt a Mercedes, és arra számít, Valtteri Bottas legalább olyan gyors lesz 2017-ben, mint a német világbajnok.

A Mercedes nemrég jelentette be, hogy a visszavonult Rosberg helyét a Williamstől érkező Bottas veszi át.

A német istálló ügyvezetői jogkör nélküli elnöke, Niki Lauda korábban nehezen fogadta el Rosberg döntését, mostanra azonban megbarátkozott a gondolattal, hogy a címvédő nélkül kell rajthoz állniuk 2017-ben.

Lauda azt mondja, biztos benne, hogy a Mercedes nem fogja majd érezni Rosberg hiányát.

„Egyáltalán nem” – mondta a korábbi háromszoros világbajnok a Sport Bildnek nyilatkozva.

„El kellett fogadnunk, és megtettük. Most már a jövőbe tekintünk, és nem kesergünk Rosberg miatt.”

Lauda hozzátette, biztos abban, hogy Bottas képes lesz hozni azt a szintet, amit Rosberg képviselt tavaly.

„Nem volt könnyű pótolni őt. Bottas most megkapja a lehetőséget arra, hogy a világ legjobb Forma-1-es autóját vezesse, ami egy versenyzőnek mindig nagy lökést ad.”

„Hiszem, hogy legalább olyan gyors lesz, mint Rosberg. Nico képes volt arra, hogy sokat fejlődjön a csapat és az autó miatt. Szóval a Mercedes és Rosberg kombinációjaként kell tekinteni az ő teljesítményére. Rosberg egyedül nem lett volna világbajnok.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!