A Q1-ben szinte a teljes mezőny azonnal pályára gurult, hogy a kevéske edzéslehetőség után felvegyék a ritmust. Ez nem mindenkinek sikerült, az AlphaTauri versenyzője, Nyck de Vries ugyanis 8 perc letelte után a falnak csapta versenyautóját, ami miatt előkerültek a piros zászlók. Némi kényszerpihenő után aztán folytatódott az időmérő, a versenyzőket azonban hamarosan újra a bokszba parancsolták, a nyitóedzésen technikai gondokkal küszködő Pierre Gasly ugyanis ugyancsak eltalálta a falat – ugyanott, ahol holland versenytársa.
Az első szakasz utolsó perceiben aztán mindenki igyekezett javítani, csak úgy záporoztak a köridők, az élen pedig végül Charles Leclerc zárt Max Verstappen és Fernando Alonso előtt. Nem jutott viszont tovább a második szakaszba Zhou Guanyu, Nico Hülkenberg, Kevin Magnussen, illetve a balesetező Gasly és de Vries.
A Q2-ben egy darabig úgy tűnt, Charles Leclerc autózza majd a legjobb köridőt, az utolsó másodpercekben azonban érkezett a címvédő Verstappen, és 2 tizedmásodperccel megelőzte a monacóit. A 3. helyen Perez zárt Sainz, illetve a nem működö DRS-rendszerével tovább küszködő Alonso ellen. Bejutott a top 10-be a két McLaren, Yuki Tsunoda, Lance Stroll és Lewis Hamilton is. George Russell viszont 4 ezreddel lassabb volt csapattársánál, így ő nem folytathatta a száguldást az időmérőn.
A kvalifikáció utolsó szakaszában első nekifutásra Perez ugrott az élre, de aztán érkezett Verstappen, aki átvette tőle a vezetést. Hamarosan aztán érkezett Leclerc is, aki ezredmásodpercre ugyanolyan időt futott, mint a kétszeres világbajnok.
Második próbálkozásra aztán Leclerc bő 2 tizedmásodpercet javítani tudott addigi legjobbján, és megszerezte a rajtelsőséget az Azeri Nagydíjon, megelőzve a két Red Bull. A 4. helyen Carlos Sainz végzett Lewis Hamilton és Fernando Alonso előtt, míg Lando Norris a 7. helyen zárt Tsunodát, Strollt és Piastrit megelőzve.
A Forma-1-es Azeri Nagydíj programja szombat délelőtt a sprintkvalifikációval folytatódik, majd délután a sprintfutamot is megtartják Bakuban.
Az időmérő edzés végeredménye:
Poz. # Versenyző Csapat Q1 Q2 Q3 Körök 1 16 Charles Leclerc FERRARI 1:41.269 1:41.037 1:40.203 21 2 1 Max Verstappen RED BULL RACING HONDA RBPT 1:41.398 1:40.822 1:40.391 20 3 11 Sergio Perez RED BULL RACING HONDA RBPT 1:41.756 1:41.131 1:40.495 21 4 55 Carlos Sainz FERRARI 1:42.197 1:41.369 1:41.016 24 5 44 Lewis Hamilton MERCEDES 1:42.113 1:41.650 1:41.177 24 6 14 Fernando Alonso ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES 1:41.720 1:41.370 1:41.253 23 7 4 Lando Norris MCLAREN MERCEDES 1:42.154 1:41.485 1:41.281 20 8 22 Yuki Tsunoda ALPHATAURI HONDA RBPT 1:42.234 1:41.569 1:41.581 23 9 18 Lance Stroll ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES 1:42.524 1:41.576 1:41.611 23 10 81 Oscar Piastri MCLAREN MERCEDES 1:42.455 1:41.636 1:41.611 24 11 63 George Russell MERCEDES 1:42.073 1:41.654 18 12 31 Esteban Ocon ALPINE RENAULT 1:42.622 1:41.798 19 13 23 Alexander Albon WILLIAMS MERCEDES 1:42.171 1:41.818 19 14 77 Valtteri Bottas ALFA ROMEO FERRARI 1:42.582 1:42.259 19 15 2 Logan Sargeant WILLIAMS MERCEDES 1:42.242 1:42.395 19 16 24 Zhou Guanyu ALFA ROMEO FERRARI 1:42.642 11 17 27 Nico Hulkenberg HAAS FERRARI 1:42.755 10 18 20 Kevin Magnussen HAAS FERRARI 1:43.417 9 19 10 Pierre Gasly ALPINE RENAULT 1:44.853 6 NC 21 Nyck De Vries ALPHATAURI HONDA RBPT 1:55.282 3