Leclerc: A versenytempónk még nem olyan jó, mint a Red Bullé - F1VILÁG.HU

Leclerc: A versenytempónk még nem olyan jó, mint a Red Bullé

HIRDETÉS
Parádés rajtelsőséget szerzett a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteki időmérő edzésén Charles Leclerc, a monacói versenyző viszont pontosan tudja, a versenytempó tekintetében még le vannak maradva a Red Bulltól.
Charles Leclerc

Leclerc már az időmérő után is arról beszélt, meglepte, hogy 2021 és 2022 után is rajtelsőséget tudott szerezni Bakuban, hiszen a hétvégét megelőzően legfeljebb abban bíztak, hogy az Aston Martin és a Mercedes elé tudnak majd kerülni. A Red Bull legyőzése tehát váratlanul jött, a Ferrari pilótája azonban természetesen nagyon örül az eredménynek.

Az persze más kérdés, hogy a remek formát sikerül-e átmenteni a vasárnapi versenyre – ebben egyelőre még ő maga is csak reménykedik.

„Remélem! De erre még nem tudok válaszolni. Egy dolog viszont biztos: Ausztráliában sikerült előre lépnünk” – mondta a monacói. „Én a magam részéről nyilván nem tudtam ezt ott megmutatni. Ami viszont Carlost illeti, határozottan jobbak voltak az érzései a verseny során. És hogy most mennyivel vagyunk jobbak, azt meglátjuk vasárnap. Szóval van még azért néhány kérdőjel. De teljesen biztos vagyok abban, hogy megtettünk pár lépést a helyes irányba. Azt viszont nem tudom, hogy ez elég lesz-e.”

„Azt gondolom, az egész csapatnak szüksége volt erre, mivel úgy érkeztünk meg ide… A Forma-1-es munka része, hogy meg kell birkózni a pletykákkal és a nyomással, de nyilván olykor egy kicsit nehezebb teljesíteni ilyen körülmények között, mi viszont remekül helytálltunk.”

Arra a kérdésre, hogy pontosan minek köszönhető az, hogy sikerül javítaniuk a teljesítményen, Leclerc rámutatott: „Azt gondolom, remek lépést sikerült megtennünk a beállítások terén. De az időmérők a szezon eleje óta nem mennek olyan rosszul.”

„Ausztráliában nem végeztünk valami jó munkát, ott szerintem nem vezettem jól, de előtte nem voltunk annyira messze. Szerintem sikerült javulnunk egy kicsit az időmérőn, de több fejlődésre számítok a versenyen – viszont a versenyen nagyobb lemaradásban is leszünk. De azt gondolom, főleg a beállítások révén tudtunk javulni.”

Leclerc beszélt arról is, mennyire volt nehéz elfogadnia azt, hogy a szezon előtti nagy várakozások ellenére eddig nem tudták felvenni a versenyt a Red Bull-lal.

„Azt gondolom, már a teszteken rá kellett jönnünk erre, ami nem volt könnyű. De legalább segített bennünket abban egy hétig, hogy lényegében megértsük, hogy feltehetően nem fogunk harcolni a Red Bull-lal – legalábbis a szezon első felében.”

„Szóval tisztában voltunk azzal, hogy a lehető legtöbb pontot be kell zsebelnünk ezeken a nehéz versenyeken. Nekem sajnos elég balszerencsésen alakult az első két futam, aztán ott volt a Lance-szel [Stroll] történt ütközés a legutóbbin. Szóval nagyon-nagyon kevés pontot szereztem.”

Hirdetés

„De igen, remélem, hogy most végre tiszta hétvégénk lesz, és annyi pontot szerezhetünk, amennyit megérdemlünk. Aztán majd meglátjuk. Tudjuk, hogy most még a versenytempó tekintetében egy kicsit le vagyunk maradva, de ahogy mondtam, az a dolgunk, hogy maximalizáljuk a pontokat az ilyen nehéz helyzetekben. Ha pedig elég erősek vagyunk, a győzelmekre akarunk ráhajtani!”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!