Friss hírek

Leclerc: Az austini szereplés is azt mutatja, jó irányba mennek a dolgok

A Ferrari austini teljesítménye is azt mutatja, remek irányba halad az olasz istálló, és versenyről versenyre egyre erősebbé válnak – ezt nyilatkozta az Amerikai Nagydíj után Charles Leclerc.

A fiatal tehetség kiváló teljesítményt nyújtva a 4. helyen ért célba Texasban, ráadásul sikerült több pontot gyűjteniük legfőbb riválisuknál, a McLarennél, így továbbra is jó eséllyel pályáznak a konstruktőri 3. hely megszerzésére.

A Ferrarinál természetesen már gőzerővel készülnek a 2022-es idényre, a cél pedig nem más, minthogy ismét a világbajnoki címért harcoljanak. Leclerc szerint nyilvánvaló, hogy jó irányba haladnak a dolgok.

Hirdetés
 

„Nagyon-nagyon jó verseny volt. Megvolt a tempó, minden egyes kör időmérős kör volt, és őszintén mondom, nem sokat hagytam benne! Szóval remek nap volt, minden nagyon jól ment” – mondta a fiatal monacói.

„És ez azt is megmutatja, hogy helyes irányba haladunk, csapatként versenyről versenyre fejlődünk, amit nagyszerű látni.”

A Ferrari hátránya Austinban 3,5 pontra csökkent a McLarennel szemben a konstruktőri versenyben, a wokingiak részéről pedig a minap úgy nyilatkoztak, egyértelmű, hogy a Ferrari lesz az esélyesebb a hajrában.

Leclerc azt mondja, Austinban sikerült a legtöbbet kihoznia az autóból.

„Teljesen tiszta verseny volt. Minden körben próbáltam maximalizálni mindent” – fogalmazott. „Tényleg nagyon-nagyon sima volt. Soha nem fenyegetett bennünket senki. Talán az utolsó etap jelentette a legnagyobb kihívást, de inkább fizikailag. Ebből a szempontból nagyon nehéz verseny volt.”

„A hőség óriási volt, és a hepehupák miatt is nagyon-nagyon nehéz volt körről körre. Szóval fizikailag nagyon megterhelő futam volt.”

Leclerc végül a 4. helyen zárt, mindössze 10 másodperccel lemaradva Sergio Pereztől.

„Láttam Checót, aki talán 8 másodpercre volt előttem, és zárkóztunk fel rá. Egy ponton azt hittem, összejöhet a dobogó, szóval mindent beleadtam. Az utolsó etap volt a legnehezebb, de nem voltak különösebb gondjaink.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!