Leclerc az élen a harmadik monacói edzésen

Fotó: Scuderia Ferrari
Fotó: Scuderia Ferrari
A Ferrari versenyzője, Charles Leclerc volt a leggyorsabb a Forma-1-es Monacói Nagydíj utolsó szabadedzésén. A monacóit a két Mercedes követte, míg Sebastian Vettel a gumifalnak csapta autóját.

A Forma-1 csapatai szombaton ismét pályára gurultak Monacóban, a legfőbb feladat pedig az utolsó szabadedzésen a délutáni időmérő edzésre való felkészülés, illetve a beállítások finomhangolása volt.

Bár a hétvége eddig eltelt részében a Mercedes dominált, az utolsó gyakorláson a Ferrari versenyzője, Charles Leclerc végzett az élen. 

A monacói tehetség 1 perc 11,265 másodperces idővel végzett az élen, 53 ezredmásodperccel megelőzve a Mercedes versenyzőjét, Valtteri Bottast. A világbajnoki éllovas Lewis Hamilton 2 tizedes hátránnyal 3. lett, ám nem kétséges, az ezüstnyilak tudnak ennél jobb tempót is, így még csütörtöki tempóelemzésünk alapján abszolút favoritként várhatják a délutáni kvalifikációt.

Fotó: Mercedes

Hiába Leclerc elsősége, a Ferrarinál nem lehetnek túlságosan elégedettek, Sebastian Vettel ugyanis az edzés első harmadában a falnak csapta versenyautóját, melynek főként bal eleje sérült meg: a német a monacói pálya első, St. Devote nevű kanyarjában fékezte el magát, és nem tudta elkerülni a gumifalat. A Ferrari szerelői most azon dolgoznak, hogy a 15 órakor kezdődő időmérőre összerakják versenyautóját.

Vettel balesete miatt ráadásul a virtuális biztonsági autós protokoll is életbe lépett, mely során csapattársa, Leclerc túl gyorsan hajtott, így a monacóinak meg kell jelennie a versenybírók előtt, és nem kizárt, hogy büntetést kap.

Leclerc és a Mercedesek mögött a két Red Bull végzett a 4. és 5. helyeken Max Verstappen – Pierre Gasly sorrendben, majd a 6. helyen az Alfa Romeóval Antonio Giovinazzi következett.

A top 10-ben zárt még Daniil Kvyat (Toro Rosso), Kevin Magnussen (Haas), Kimi Räikkönen (Alfa Romeo) és Alexander Albon (Toro Rosso) is.

A Renault továbbra is a középmezőnyben tanyáznak: Nico Hülkenberg a 11., Daniel Ricciardo a 12. leggyorsabb lett.

Az utolsó edzésen autót törő Sebastian Vettel 7 megtett kör után a 14. helyen zárt, megelőzve a két McLarent és a Racing Point autóit.

Fotó: McLaren

A sort ezúttal is a Williams párosa zárta.

A Monacói Nagydíj időmérő edzését délután 3 órától rendezik majd.

A harmadik szabadedzés végeredménye:

Forrás: Twitter / @F1

Ezeket olvastad már?

 

 

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!