Leclerc: Az én hibám, hogy a jó tempót nem tudtuk jó hétvégére váltani - F1VILÁG.HU

Leclerc: Az én hibám, hogy a jó tempót nem tudtuk jó hétvégére váltani

HIRDETÉS
A Ferrari Forma-1-es pilótája, Charles Leclerc az 5. helyen ért célba a 2024-es Szingapúri Nagydíjon, miután a szombati időmérő edzésen elért gyenge eredmény miatt csak a 9. helyről vághatott neki a versenynek. A monacói pilóta a futamot követően vegyes érzésekről beszélt, hiszen bár a versenyen sikerült visszakapaszkodnia, az időmérős hiba miatt sok értékes pozíciót veszített.

„Vegyesek az érzéseim. Azt gondolom, a versenyen nagyon-nagyon jó munkát végeztünk, és szerintem nem tudtunk volna ennél jobb eredményt elérni” — mondta Leclerc a futamot követően. A Ferrari versenyzője az első etapban nehéz helyzetbe került, ám sikerült előrébb jutnia a jó stratégiának és előzéseknek hála, így a verseny második felére visszatért az erős pontszerző helyekért vívott csatába. „A verseny első fele frusztráló volt, nem tehettünk mást, csak vártunk, és amikor Nico [Hülkenberg] és Fernando [Alonso] kiálltak a bokszba, nyomni tudtam neki” — tette hozzá.

Leclerc különösen elégedett volt a verseny második szakaszával, amikor friss abroncsokkal erős tempót mutatott, és visszakapaszkodott a mezőnyben. „Jó volt a tempónk, aztán kiálltunk, majd volt egy nagyon erős második etapunk, aminek köszönhetően újra harcba kerültünk. Ennek nagyon örültem.”

Ugyanakkor Leclerc nem tudta teljesen feledni a szombati időmérő okozta csalódottságát. A Ferrari versenyzője szombaton még a gumimelegítő paplanokat okolta a gyengélkedés miatt, mostanra azonban belátta, főleg az ő hibája miatt nem tudtak jó helyről rajtolni a futamon. „Egy kicsit kiábrándító hétvégénk volt, hiszen szombaton nagyon dühösen jöttem ide nyilatkozni a gumik miatt. Visszanézve a dolgokat, igen, az abroncsok nem voltak pontosan a megfelelő üzemi tartományban, de ez nagyon gyakran előfordul az időmérőkön, és szerintem a fő probléma az volt, hogy blokkoltam a kerekeimet az 1-es kanyar előtt, ezáltal szélesen fordultam, átléptem a pálya határait, rossz kört teljesítettem.”

Leclerc őszintén elismerte, hogy az időmérős hibája döntő fontosságú volt a hétvégére nézve, különösen egy olyan pályán, mint Szingapúr, ahol nehéz előzni. „Visszatekintve feltehetően én vagyok inkább az, akit okolni lehet. Megesik az ilyen. Vannak időmérők, amiken jól teljesítünk, és vannak olyanok, amiken hibázunk, különösen akkor, amikor csak egy kört futhatsz. És ennek megfizeti az árát az ember. Az egyetlen probléma, hogyha az ember nem fut értékelhető kört a Q3-ban Szingapúrban, akkor ez az a pálya, ahol a legnagyobb árat fizeted ezért.”

A verseny végeredménye ugyanakkor mégis elégedettséggel töltötte el a monacói pilótát. „Ha csak a versenynapot nézzük, úgy érzem, hogy nagyon-nagyon jó munkát végeztünk. Ha egészében nézem a hétvégét, akkor bizony megfizettem az árát az időmérős hibámnak.”

Leclerc az interjú végén arról is beszélt, hogy a hibája ellenére pozitívan tekint a jövőbe, és bízik benne, hogy Austinban sikerül kijavítani a szombati hibákat.

Arra a felvetésre, hogy végső soron jó hír az, hogy miatta, nem pedig a lassú autó miatt nem tudtak jól szerepelni, hiszen ez önbizalmat adhat a folytatásra, Leclerc hozzátette: „Igen, igen. Ahogy mondtam, van, hogy jól csinálom, de lesz olyan is, hogy rosszul. Szombaton elszúrtam, de a következő versenyhétvégén visszavágok majd, Austinban remélhetőleg újra jó időmérőnk lesz, és összességében egy jó hétvégénk.”

Leclerc és az F1 mezőnye most három hetes szünetet tart a következő futamig, amely Austinban, az Egyesült Államokban kerül megrendezésre. A monacói pilóta számára a cél egyértelmű: visszavágni az időmérős hibákért, és harcba szállni a dobogós helyezésekért. A Ferrari számára ez kulcsfontosságú lesz, hiszen a csapat szeretne visszatérni a bajnoki küzdelem élvonalába a szezon hátralévő részében.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!