Leclerc: Az idei bajnokság már Verstappené - F1VILÁG.HU

Leclerc: Az idei bajnokság már Verstappené

Charles Leclerc, a Ferrari F1-es versenyzője szeme előtt csak egy cél lebeg: minél több futamot nyerni a szezon végéig, a bajnoki esélyekről már szerinte nem érdemes beszélni.

Leclerc megszerezte a Szingapúri Nagydíj időmérőjén a pole pozíciót, míg Max Verstappen csak a 8. helyről rajtolhat majd. A Ferrari versenyzője az elsőség ellenére nem elégedett teljesítményével, mivel utolsó gyorskörén több hibát is vétett. 

„Úgy gondolom, a másodiktól az utolsó körig jó volt, különösen ilyen pályakörülmények mellett arról szólt a dolog, hogy építkezzünk az utolsó körre. De sajnos ezen az utolsó körön blokkoltak a kerekeim, hibáztam a 13-as kanyarban, ami időbe került, majd a 16-ost kiegyenesítettem – alapvetően ez történt” – nyilatkozta Leclerc.

 

Az autót ugyanakkor dicséret illeti Leclerc szerint, hiszen remekül alkalmazkodott a változó körülményekhez. 

„Ezt leszámítva úgy gondolom, nagyon versenyképesek voltunk az egész időmérőn, amit nagyon jó látni, különösen ilyen körülmények között” – mondta a monacói. „És még egyszer: az autót jó vezetni, szóval ez egy pozitív időmérő volt, csak kár, hogy nem tudtam összerakni az utolsó körömet.”

Miután Max Verstappen csak a 8. helyről rajtol, Leclerc-nek jó esélye van arra, hogy csökkentse hátrányát a világbajnoki pontversenyben. A monacói pilóta azonban nem foglalkozik ezzel, szerinte csak idő kérdése, hogy Verstappen mikor lesz világbajnok idén. 

„Fontos számomra, hogy a szezon végéig annyi versenyt nyerjek, amennyit csak lehet. Reálisan nézve idő kérdése, hogy mikor lesz Maxé a bajnoki cím” – mondta. 


„Csak magunkra koncentrálunk, megpróbáljuk a lehető legjobban kihasználni ezt az utolsó pár versenyt, maximalizájuk a csomagunkat. Ez a fontos számomra, a többi nem érdekel.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Leclerc: Az idei bajnokság már Verstappené
Átcsábította a McLaren a Red Bull mérnökigazgatóját
Mercedes: A Red Bull idegesebb lehet, hogy közszemlére került a padlólemezük
De Vries szerzett egy jó pontot Helmut Markónál
A Red Bullt meglepte, hogy az Aston Martin meg sem próbált harcolni velük

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!