Leclerc azt mondja, „még nem” tárgyalt a Mercedesszel - F1VILÁG.HU

Leclerc azt mondja, „még nem” tárgyalt a Mercedesszel

HIRDETÉS
A Ferrari ifjú versenyzője, Charles Leclerc az Azeri Nagydíj helyszínén, Bakuban cáfolta, hogy egyeztetéseket folytatott a Mercedes Forma-1-es csapatával.
Charles Leclerc, Ferrari

A monacói pilóta jelenleg ötödik szezonját tölti a Scuderiánál, a tavalyi szezont követően pedig abban bízott, idén végre méltó ellenfele lehet majd a Red Bull kétszeres világbajnokának, Max Verstappennek. A szezon viszont gyötrelmesen indult Leclerc számára, az eddigi három versenyből kettőt nem tudott befejezni, és mindössze 6 pont szerepel a neve mellett.

Az olasz sajtóban pedig nemrég elterjedt a híre, hogy Leclerc egyeztetéseket folytat a Mercedesszel. A Ferrari versenyzőjét Bakubna erről is megkérdezték, ő azonban cáfolta, hogy tárgyalt volna Toto Wolff-fal – bár nem zárta ki a csapatváltás lehetőségét.

„Nem, még nem, jelenleg nincs” – mondta a monacói versenyző arra a kérdésre, hogy a pletykáknak megfelelően valóban vannak-e egyeztetések a Mercedes csapatával. „Teljes mértékben arra a mostani projektemre fókuszálok, ami a Ferrari.”

„Abszolút bízom a csapatban, és magabiztos vagyok a jövőt illetően. Aztán majd meglátjuk. Teljes mértékben elkötelezett vagyok a Ferrari mellett, és imádom a Ferrarit. Mindig egy álmom volt, hogy ennél a csapatnál legyek – és a fő prioritás számomra az, hogy megnyerjem a világbajnoki címet ezzel a csapattal. Szóval nem, nem gondolkodom ezen [hogy a Mercedeshez szerződjön].”

Leclerc jelenleg érvényes szerződése 2024 végén jár le a Ferrarinál, Fred Vasseur csapatfőnök pedig Bakuban azt mondta, nem tart attól, hogy a monacói pilóta máshová akar majd menni, amennyiben a Scuderia nem lesz elég erős ahhoz, hogy idén felvegye a versenyt a Red Bull-lal.

„Majd a szezon során foglalkozunk vele” – mondta a francia szakember, amikor Leclerc kontraktusáról kérdezték. „Még több mint egy évre szól a szerződése, lesz időnk megvitatni. Egyáltalán nem félek – és szerintem nem ez a megfelelő pillanat arra, hogy erről egyeztessünk.”  

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!