Friss hírek

Leclerc: Egyszer sem mondtam azt, hogy ’b*ssza meg, nem érdekel már a 2022-es szezon!’

Bár alulmaradt Max Verstappennel szemben a 2022-es Forma-1-es világbajnokság során, Charles Leclerc azt mondja, alapvetően elégedett azzal, ahogy teljesített az elmúlt idényben. A Ferrari versenyzője persze pontosan tudja, fejlődnie kell, és biztos benne, hogy csapatával jövőre sikerül újra előrébb lépniük.

A monacói pilóta idén remek formában vágott neki a világbajnokságnak, és jó darabig úgy tűnt, neki és a Ferrarinak reális esélye lehet a végső diadal megszerzésére. A maranellóiak viszont egyre jobban lemaradtak az időközben erőre kapó Red Bulltól, a bajnokság utolsó harmadában pedig már egyértelmű volt, hogy nem tudják legyőzni az energiaital-gyárosokat. Leclerc ugyanakkor azt mondja, egyszer sem fordult elő az, hogy felemelt kezekkel gurultak pályára – és ennek a hozzáállásnak köszönhető az is, hogy végül bebiztosította a 2. helyet az összetettben.

„Egyszer sem volt olyan pillanat, amikor azt mondtam, ’b*ssza meg, nem érdekel már a 2022-es szezon’. Egészen a bajnokság végéig fókuszált maradtam, nemcsak próbáltam a lehető legjobb eredményt elérni, de igyekeztem tanulni is, és próbáltunk jobbá válni csapatként” – fogalmazott a fiatal versenyző. „Fontos volt mindenki, az egész csapat számára, hogy jó eredményekkel zárjunk, szóval örülök, hogy elértük azt a célt, amit az idény végére tűztünk ki.”

Hirdetés
 

„De természetesen nem a második hely az, amiért én versenyzem.”

A Ferrari versenyzője arról is beszélt, a kiábrándító pillanatokat gyorsan maguk mögött tudták hagyni: „Minden évben vannak hullámhegyek és hullámvölgyek, de idén talán több volt, mint korábban, főleg a szezon közepén. Ez nagyon-nagyon nehéz volt.”

„De mentális szempontból mindig sikerült tiszta lappal kezdenem az összes futam előtt, és elfelejtettem azt, ami az előző versenyen történt. Mindig átrágtuk magunkat ugyanazokon a folyamatokon. Valahányszor történik egy hiba, vagy valami balul sül el, az ember mindig igyekszik kielemezni, hogy miből fakadt. És amin megértjük ezt, próbálunk előre tekinteni. Ez az, amit megtettünk idén, és amit folytatni fogunk a jövőben is.”

„Azt gondolom, a kommunikáción és a stratégián javítanunk kell, de láthattuk Abu Dhabiban is, hogy képesek vagyunk jól dolgozni, hiszen az volt az egyetlen módja, hogy legyőzzük Perezt a versenyen, és a bajnokságban. És aztán ott van még a gumikezelés is, ahogy láthattuk az utolsó versenyeken – ez is egy nehéz ügy. Azonosítanunk kell az összes okozó tényezőt. De ez egy folyamatos munka, és egyre jobbak vagyunk, és úgy gondolom, pár futamon láthattuk már idén, hogy nagyon jók voltunk a gumikezelés tekintetében.”

Fotó: Scuderia Ferrari

Leclerc beszélt arról is, véleménye szerint az idei szezon során rengeteget tudott fejlődni, így jobb versenyzővé vált.

„Az ember évről évre tanul, én pedig sokat tanultam idén. Például a kommunikáció és a stratégia terén is, főleg a szezon utolsó szakaszában. Azt gondolom, remek előrelépés történt, de tovább kell nyomnunk.”

„Elégedett vagyok azzal, ahogy vezettem, de én mindig nagyon vokális voltam a hibáimmal kapcsolatban. Kettő volt idén, ami nagyon sokba került, és melyek miatt pontokat veszítettem. De alapvetően elégedett vagyok az idényemmel. Szerintem nagyon jó szezonunk volt, tavaly főleg a bajnokság második felében küszködtem sokat – szóval változtattam néhány dolgon idén, ami jobbá tette a helyzetet.”

Leclerc ugyanakkor azt mondja, Max Verstappen idén elképesztő munkát végzett, így abszolút megérdemelten védte meg világbajnoki címét.

„Le a kalappal Max és a Red Bull előtt – rajtuk múlt a különbség, főleg vasárnaponként. Szombatonként mindig megvolt a tempónk ahhoz, hogy a pole-ért harcoljunk, eltekintve néhány alkalomtól. De vasárnaponként ők végezték a jobb munkát. Maxnak pedig hibátlan idénye volt, és nyilvánvalóan megérdemli a világbajnoki címet, ahogy a Red Bull is.”

„Ami minket illet, jövőre megpróbálunk javítani, főleg a vasárnapi teljesítményünkön, mert úgy tűnik, nem vagyunk annyira következetesek, mint szeretnénk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!