A Ferrari a Miami Nagydíj időmérő edzésén meglehetősen ütőképesnek mutatkozott, más kérdés, hogy Leclerc ezt a Q3-ban elkövetett hibája miatt nem tudta kihasználni, hiszen a 7-es kanyarban a falnak csapódott versenyautójával. A 25 esztendős versenyző így a 7. helyről vághatott neki a versenynek, és egy küszködéssel teli futamot követően végül ugyanebben a pozícióban intette le őt a kockás zászló.
A Ferrari tehát versenytempó tekintetében ezúttal is képtelen volt tartani a lépést ellenfeleivel, Leclerc pedig azt mondja, csapattársához, Carlos Sainzhoz hasonlóan neki is az autó kiszámíthatatlanságával vannak gondjai.
„Beszéltem Carlosszal is, és ami hiányzik, az a következetesség az autó részéről” – mondta a monacói versenyző Miamiban. „Nemcsak egyik kanyarról a másikra nincs meg, hanem még ugyanabban a kanyarban is lehet rendkívüli túlkormányzottság, majd óriási alulkormányzottság, az autónk ráadásul nagyon érzékeny a szélre.”
„Idén egy olyan autónk van, mely sokkal érzékenyebb a szélre, és ezzel most sokkal jobban küszködünk. Szóval rengeteg munkát fektetünk ebbe. Másfelől viszont ezzel nem volt probléma a hétvége többi részében, szóval ellenőriznünk kell az autót. Viszont rendkívül sokszor leért az alja, főleg a gyors kanyarokban, amit nem igazán tudok megmagyarázni, mert szombaton még nem találkoztam ezzel a jelenséggel. Szóval ezt le fogjuk ellenőrizni az adatokban.”
Leclerc azt mondja, egész egyszerűen küszködött a Pirelli kemény és közepes keverékű abroncsaival is: „Ugyanaz volt. A végén, amint lekopott egy kicsit a szemcsés felület, egy hajszálnyival jobb lett a helyzet, de egyszerűen hiányzik a tempó és a következetesség.”
„Azt gondolom, a szezon eleje óta ezzel bajlódunk minden versenyen. Átváltunk egyik gumikeverékről a másikra, és soha nem tudjuk, mi fog történni az adott keveréken. Szóval mindig kérdőjel, miképp reagál az autó, és hogy az abroncsok megfelelő tartományban lesznek-e. És versenyzőként így nagyon nehéz önbizalmat nyerni és alkalmazkodni, hiszen átváltunk egy másik szett gumira, az autó pedig teljesen más tartományba kerül.”
Leclerc beszélt arról is, különösen frusztráló az, hogy Ausztráliában a Ferrari változtatásokat hajtott végre az autó beállításaival kapcsolatban, amik látszólag remek versenytempót eredményeztek Carlos Sainz esetében – most viszont ennek nyoma sem volt.
„Ez megint csak a következetesség…” – folytatta a Ferrari versenyzője. „Néha azt érezzük, hogy előre tudtunk lépni egyet, és aztán jönnek bizonyos feltételek, és melegebb van, mint a korábbi futamokon, a gumik pedig teljesen kiesnek a tartományból. Ezen dolgoznunk kell.”