Leclerc elárulta, miért nem fogadott szót a Ferrarinak - F1VILÁG.HU

Leclerc elárulta, miért nem fogadott szót a Ferrarinak

HIRDETÉS
A Ferrari versenyzője, Charles Leclerc magyarázatot adott arra, miért mondott ellent csapata utasításának, és előzte meg végül csapattársát, Sebastian Vettelt a Bahreini Nagydíjon.
Fotó: Scuderia Ferrari

Leclerc a szahíri verseny rajtjánál pozíciókat veszített, pár körrel később azonban rákapcsolt, és újra az élre állt. A monacói az 1-es kanyarban egy határozott manőverrel előzte vissza csapattársát, Vettelt, habár azt az utasítást kapta, „két körig maradjon” a német mögött.

A 21 esztendős tehetséget Sanghajban megkérdezték a történtekről, és rámutatott arra, Melbourne-ben tiszteletben tartotta a csapat kérését.

„Úgy gondolom – és ezt Ausztráliában is megmutattam –, hogy a csapatérdek rendkívül fontos. De ebben az adott helyzetben szerintem elég nagy tempóelőnyben voltam a futam azon szakaszában” – magyarázta.

„Lehetőségem volt az egyenesben, és egyszerűen nem láttam értelmét annak, ha elveszem a lábam és hátul maradok. Egyszerűen kihasználtam a lehetőséget. Biztonságos előzés volt, úgyhogy bevállaltam.”

Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke még az idénykezdet előtt azt mondta, kezdetben Vettel élvez majd elsőbbséget a csapatnál, Leclerc azonban a bahreini hétvégén végig jobb volt a négyszeres bajnoknál.

Amikor Vettelt is megkérdezték a minap Leclerc előzéséről, a német azt mondta, „nem lepte meg” csapattársa döntése.

„Szerintem elég világos volt, hogy sokkal gyorsabb volt nálam azon a ponton” – ismerte el Vettel.

„Visszaelőzhettem volna a következő egyenesben, de én úgy ítéltem meg, hogy több időt veszítenék, akárcsak ő. A verseny onnantól kezdve nagyon hosszú volt, és ahogy elmondtam korábban is, végül nem alakult megfelelően számomra.”

„Szóval azon a pontok legfeljebb feltarthattam volna Charlest, vagy tönkre tehettem volna a versenyét.”

Hirdetés

Leclerc elárulta, a Bahreinben történtek miatt sem változott meg a kapcsolata Vettellel.

„Kezdettől fogva le akarjuk győzni egymást, szerintem ez minden csapatnál teljesen normális dolog. Az ember mindig le akarja nyomni a csapattársát, hiszen ő ül ugyanolyan autóban.”

„Másfelül viszont remek kompromisszumot találtunk az egymás elleni küzdelmekben, és összedolgozunk, amikor kiszállunk az autóból. Ez rendkívül fontos a csapat számára, illetve az autó fejlesztése szempontjából is.”

„Szóval igen, szerintem megtaláltuk a megfelelő kompromisszumot, de semmi sem változott.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!