Friss hírek

Leclerc: Érzésre „nagyon más” a 2022-es autó

Gőzerővel dolgoznak már 2022-es versenyautóikon a Forma-1 csapatai, a munkából pedig természetesen a versenyzők is megpróbálják kivenni a részüket – például a szimulátorban. Charles Leclerc azt mondja, érzésre „nagyon más” a jövő évi modell az ideihez képest.

2022-ben új technikai szabályokat vezetnek be a Forma-1-ben – az új generációs versenyautók az eredeti tervek szerint már idén bemutatkoztak volna, tavaly azonban a pandémia miatt az a döntés született, hogy egy évvel elnapolják a szabályrendszer átalakítását.

Év eleje óta pedig a csapat ismét elkezdhettek dolgozni a jövő évi projekten, és mivel az új szabályok évekig érvényben lesznek majd, természetesen mindenki igyekszik nagyon nagy hangsúlyt fektetni a munkára.

A Ferrari versenyzője, Charles Leclerc az Osztrák Nagydíj helyszínén, Spielbergben beszélt arról, korai még bármit is mondani, de mindenben próbál segíteni csapatának.

„Jelenleg még nagyon korán van ahhoz, hogy bármit is mondjunk” – mondta a monacói versenyző. „Az egyetlen dolog, amit tehetünk, hogy megpróbálunk a lehető legjobban dolgozni Carlosszal, igyekszünk elmagyarázni az idei autó gyengeségeit, megpróbáljuk megérteni, miért vannak ezek, és persze próbáljuk elkerülni őket a jövő évi autóval.”

„Viszont maga a projekt teljesen más. A szimulátorban azért már látunk néhány dolgot, és sokat tudunk segíteni, és persze az idei visszajelzésekkel is igyekszünk segíteni a csapatnak abban, hogy jó irányba haladjunk, és tudják pontosan, hogy mire van szükségünk ahhoz, hogy gyorsak legyünk.”

Leclerc azt mondja, a 2022-es versenyautó „érzésre nagyon más” a szimulátorban, mint az idei, és nehéz megmondani, milyen fejlődést érnek el, hiszen nagyon kiforratlanok még a szabályok.

„Szerintem mindenki számára kérdőjel, hogy jól fejlesztenek-e, vagy sem. Ahogy mondtam, teljesen más ez a projekt. És még nagyon-nagyon korán van. Senki sem tudja, hova pozícionáljuk magunkat a többiekhez képest. De dolgozunk rajta.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Exkluzív információk: a Hungaroringről jelentkezünk!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!