Leclerc hiába volt a leggyorsabb, nem teljesen elégedett - F1VILÁG.HU

Leclerc hiába volt a leggyorsabb, nem teljesen elégedett

HIRDETÉS
A legjobb idővel zárta az Ausztrál Nagydíj pénteki edzésnapját Charles Leclerc, a Ferrari versenyzője mégis azt mondja, nem lehet teljesen elégedett, és rengeteg munka vár még rájuk a szombati időmérő edzésen.
Charles Leclerc, Ferrari

A fiatal pilóta már a hétvégét megelőzően azt mondta, szerinte az ő autójuknak nem fekszik majd annyira az idei évre jelentősen átépített melbourne-i versenypálya, ennek ellenére azonban a Ferrarik mindkét pénteki edzésen ütőképesek voltak: míg az első gyakorlást Carlos Sainz, a másodikat Leclerc „nyerte meg”, a monacói versenyző azonban kihívásokkal teli edzésnapon van túl.

„Ami engem illet, egy kicsit nehezebben alakult a péntek. Az első edzés trükkös volt, és a második gyakorlásra ugyan sikerült fejlődnöm a vezetést tekintve, még így is sok a tennivaló” – mondta a monacói versenyző. „Kétlem, hogy bárki is nagyon törekedett egy erős kör összerakására. Az időmérő viszont holnap lesz, és remélhetőleg jól teljesítünk majd rajta.”

Sainz az első edzést az élen zárta, a második tréningen pedig harmadik lett. Ő azt mondta, a gumikra továbbra is nagy hangsúlyt kell fektetniük.

„Érdekes péntek volt, mivel sok újdonsággal meg kellett birkóznunk ahhoz képest, mint amikor legutóbb itt versenyeztünk” – magyarázta a spanyol. „A pálya teljesen más, határozottan gyorsabb, és az új aszfalt is teljesen másnak tűnik a tapadás szempontjából. Tovább kell dolgoznunk a gumik viselkedésének megértésén, de alapvetően azt gondolom, jó alapokkal rendelkezünk a holnapi időmérőre.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!